– Egy egész életben aktív ember könnyen elfogadja, hogy egyszer csak nyugdíjas lesz?
– Remélem. Évekkel ezelőtt már elterveztem, hogy 65 évesen megyek nyugdíjba, akkor végre ingyen utazhatok... Aztán majd lehet, hogy május 1-jén – amikor már egy hónapja nem dolgozom – rájövök, hogy ez mégsem olyan, mint ahogy elgondoltam.
– Azt tudom, hogy édesapád pedagógus volt.
– A szüleim mindketten tanyasi tanítók voltak. Nem voltam óvodás; és amíg ők tanítottak, én is beültem az iskolapadba.
– Akkor idő előtt megtanultál olvasni.
– Dehogy. Nem tudtam semmivel sem többet, mint a többiek.
– Ó… pedig annyira bíztam benne, hogy majd azt hallom: „Már egészen pici koromban imádtam a könyveket…”.
– Nem tudom… Néhány leporelló verseire, képeire máig emlékszem. De könyvekre inkább akkortól, amikor már tudtam olvasni.
– Te is tanyasi suliba jártál?
– Ötödikig a gerlaiba, hatodiktól pedig a 2-esbe, majd a Rózsában, angol tagozatosként érettségiztem.
– Honnan jött ez a nagyszerű felismerés, hogy könyvtáros leszel?
– Először keramikus vagy tánctanár akartam lenni.
– Keramikus?
– Az csak egy futó elképzelés volt. A tánc azonban reálisabb ötletnek tűnt. Évekig Nyíri Lajos bácsihoz jártam, és nagyon szerettem táncolni.
– Mégis a „c” verze, mármint a könyvtár szak lett a befutó.
– Mert valami olyasmit szerettem volna csinálni, ami az iskolához köt, hiszen egész életemben az volt az életterem. Majd a szombathelyi főiskolára, könyvtár-matematika szakra jelentkeztem. Iskolai könyvtárosnak készültem.
– Na még egy fül: matematika. Szerencsére a te generációd a diploma átvételét követően egyértelműen hazajött Csabára.
– 1980-ban a Lékai János Középiskolai Kollégiumban, azaz a Vízmű lánykollégiumában kezdtem. A könyvtár mellett esti, reggeli és hétvégi ügyeleti munka is volt. Majd ’85-től, 17 évig voltam a 10-es suli könyvtárosa, ahol nagyon-nagyon szerettem dolgozni.
Idővel több megyei iskolai könyvtárba jártam szaktanácsadóként katalógusokat építeni, foglalkozásokat előkészíteni. Hamar a szívemhez nőttek a békési települések; ráadásul ez a rálátás később, itt a megyei könyvtárnál is hasznosnak bizonyult. Majd 2002-ben lettem a pedagógiai intézet könyvtárosa, ahol kifejezetten pedagógiai szakkönyvtár működött.
– Melyik a kedvenc műfajod? Persze gondolom, ez életszakasztól függ.
– Igen, mert más érdekel és más untat húsz- vagy éppen hatvanéves korodban. Most épp ezt olvasom. (ekkor Szilvia rámutat egy szakmai könyvre az íróasztalán)
– De hát neked már hintaszéken kellene hátradőlve pipáznod és nem szakkönyveket bújni.
– Ez nem olyan egyszerű. Hiszen nem tehetem meg, hogy csak úgy becsukom az ajtót, és azt mondom, hogy „A viszontlátásra!”. Egy darabig segíteni szeretnék az utódomnak. Most így visszagondolva, gyorsan eltelt az utóbbi 43 év.
– Milyen érdekes könyvtáros történet jut hirtelen az eszedbe?
– Sok kedves és vicces élményt gyűjtöttem az évek alatt. Egy nagy fotórendezés biztosan segít majd visszaemlékezni a legekre. Talán lesz időm papírra vetni néhányat az iskolai egeres-bogaras kalandokból, az egyesületi programok szakmai tapasztalatcseréiről.
– A beszélgetésünk elejéhez visszatérve, sokat utazol majd?
– Úgy tervezem. Budapestre biztosan többször fogok utazni, ha szükség lesz segítségre a még jó ideig dolgozó húgom unokáinál.
