Ismét számos könyv cserélt gazdát a Csabai Könyvbörzén

2025. május 31. 16:44 | Osgyán Ágnes

Hetedik alkalommal hívták életre a könyvbörzét a Békés Megyei Könyvtárban. Az érdeklődőket a könyvvásár mellett kézműves foglalkozással és sütivásárral várták, illetve adománygyűjtést is szerveztek Ónodi Henrietta gyógyulásának támogatására.

Kertész Zoltán, a Békés Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese kiemelte: az ilyen alkalmak legnagyobb értéke, hogy az emberek összegyűlnek, körülnéznek kint és bent egyaránt, és a könyvek között minden érdeklődő rátalálhat arra az olvasmányra, amely kedvére való, legyen szó akár kölcsönzésről vagy vásárlásról. Hozzátette: tulajdonképpen a könyvek újrahasznosítása történik meg, hiszen olyan helyre kerülnek ismét, ahol megbecsülik és elolvassák őket.

 

A program már hagyománynak számít városban, az árusok és a vásárlók is rendszeresen érdeklődnek az esemény iránt. A kezdetekről Rakonczás Szilvia civil szervező, a megyei könyvtár nyugalmazott igazgatója beszélt.

– Néhány évvel ezelőtt egy civil kezdeményezés keretében megkerestek minket a könyvtárban, és elmondták: rengeteg könyv porosodik otthonukban kihasználatlanul. Felvetették az ötletet, hogy mi lenne, ha létrehoznánk egy olyan programot, ahol ezek a már feleslegessé vált kötetek új gazdára találnának. Ez a megoldást segít felszabadítani a polcokat, miközben az új könyvek árát is megkereshetik az eladók – fogalmazott. Hozzátette: évente kétszer szervezik meg a programot és a tapasztalatok azt mutatják, hogy a lakosságnak nagy igénye van a börzékre.

 

A programon ez alkalommal közel ötvenen kínálták könyveiket. A látogatók kedvükre keresgélhettek a kínálatban, amelyben a gyerekkönyvek, regények és szakirodalmi kötetek mellett akár társasjátékokat vagy lemezeket is találhattak az érdeklődők. A börzét évek óta kísérőrendezvények is színesítik. A legkisebbeket kézműves foglalkozás várta, ahol a tűnemezeléssel ismerkedhettek meg. A Csabai Közösségi Alapítvány idén is sütivásárral készült, melynek bevételéből békéscsabai fiatalokat segítő egyesületeket és szervezeteket támogatnak, emellett idén Ónodi Henrietta számára szerveztek adománygyűjtést.

Galéria

További programok »

Hírek videóval

Szakmai konferenciát tartottak a vadászok: nagy veszélyben a mezeinyúl-állomány

A mezeinyúl-állomány drasztikus csökkenése miatt tartott szakmai konferenciát a Békés Vármegyei Vadászszövetség Békéscsabán. A szakemberek szerint egy súlyos, gyorsan terjedő vírus a vármegyei állomány mintegy 90 százalékát elpusztította, ami nemcsak ökológiai, hanem komoly gazdasági károkat is okoz.
2025. december 2. 18:00
FEL