Babits művei szóltak hét országban – Békéscsabán is zajlott a felolvasómaraton

2023. március 1. 07:31 | Kovács Dávid

A 140 éve született Babits Mihály művei kerültek a középpontba a XV. Nemzetközi Felolvasómaratonon. A kezdeményezést a Hargita megyei Kájoni János Megyei Könyvtár indította el, amelyhez a Békés Megyei Könyvtár harmadik alkalommal csatlakozott.

Kertész Zoltán, a könyvtár részlegvezetője a költő 1903-ban írt, Tájkép című versét olvasta fel, aki szerint nem könnyű Babits műveit értelmezni, de sokat gyarapodhathat az, aki jobban megismerkedik a költő alkotásaival.

– Azért csatlakoztam a felolvasárhoz, mert könyvtárosként fontosnak tartom, hogy közvetítsük az irodalmat az olvasók és azok felé, akik ritkábban vesznek könyvet a kezükbe. Véleményem szerint Babits nem egyszerű eset, az ő verseinek, műveinek többször is neki kell futni, de nagyon képies, jó leírásokat használ – fogalmazott a részlegvezető.

A felolvasómaraton 2009-ben, egy székelyudvarhelyi pedagógus, László Judit ötlete alapján indult el, akkor több mint háromezren kapcsolódtak be a programba. A Békés Megyei Könyvtár harmadik alkalommal csatlakozott a kezdeményezéshez, először Pilinszky János, majd Nemes Nagy Ágnes műveit olvasták fel, most pedig a könyvtárosok és az érdeklődők az éppen 140 éve született költő, író alkotásaiból válogattak.

 

 

– Nagyon jó olvasni és nagyon jó felolvasni! Az a célunk, hogy határok nélkül, időpont nélkül mindenki azt olvas, amit szeretne, az az egyetlen kikötés, hogy Babits-művei legyenek a középpontban. Akár arra is lehetőséget ad ez az alkalom, hogy otthon vegyük le a polcról a költő egyik kötetét. Nagyon jó, ha azon szerzők felé fordulunk, akikről azt gondoljuk, hogy már szinte minden tudunk, hiszen ilyenkor mégis minden alkalommal találkozhatunk egy-egy újdonsággal – emelte ki Rakonczás Szilvia, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója.

A Kájoni János Megyei Könyvtár összesítése szerint az idei programra Erdélytől az Egyesült Államokig, összesen hét országból, közel 25 ezren jelentkeztek.

További programok »

Kultúra

Százszorszép Ovi Galéria újabb szépségekkel

A békéscsabai Százszorszép Művészeti Bázisóvodában olyan gyermekléptékű Ovi Galériát alakítottak ki, ahol megismerkedhetnek az óvodások a helyi alkotóművészek munkáival, és a művészi vénával megáldott óvodapedagógusokéval is. A napokban Tóth Ágnes óvodapedagógus nemezmunkáiból állítottak össze tárlatot.
2024. március 28. 17:07
FEL