Szabó Ferencné, a 160 taggal büszkélkedő városi nyugdjas egyesület kézimunka klubjának vezetője kiemelte: immár 10 éve alkotnak együtt havi rendszerességű klubfoglalkozásaikon, ahol szakmai segítséggel, tájegységenként dolgozzák fel a különböző népművészeti stílusokat.

A kiállítást megnyitották: Szabó Ferencné és Kertész Zoltán. (Fotó: Fajó Attila/behir.hu)
– Most a békéscsabai szűcshímzés volt porondon a csoportunkban, több mint 10 alkotó munkáit láthatja majd a közönség. Több kiállításon, külföldi tanulmányúton vagyunk már túl kis közösségünkkel. A mostani tárlat különlegessége az a babacsapat, szigorúan szűcshímzéses viseletben, amely Misik Istvánné keze munkáját dicséri – fogalmazott a klubvezető.

Az élet szép, csakúgy, mint a szűcshímzés - Párzsa Laci bácsi szerint is. (Fotó: Fajó Attila/behir.hu)
Kertész Zoltán, a csabai bibliotéka igazgatóhelyettese elmondta: intézményük örömmel vette a kézimunka klub megkeresését a kéréssel, hogy újfent kiállítanának, hiszen 2023 óta már sokszor volt alkalmuk közreműködni az egyesületi alkotócsoporttal.
A kiállítást december 6-ig tekinthetik meg az érdeklődők a megyei könyvtár első emeleti kiállító terében, a volt zenei könyvtár részlegén.