Seregi Zoltán: A szórakoztatás a célunk a Szarvasi Vízi Színházban

2023. június 16. 18:46 | Csiffáry Zsuzsanna

Június 16-a és augusztus 21-e között rendezik meg a Szarvasi Vízi Színház 13. évadát, amelyben ezúttal is minden nap előadással és műfajok sokszínűségével várják a látogatókat. A Békéscsabai Jókai Színház idén is szerepel saját előadásaival Szarvason. A menetrendről Seregi Zoltán tájékoztatott.

Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója, a vízi színház megálmodója korábban kiemelte, hogy nagyon komoly értéket képvisel a színház, a kultúra akkor, amikor gazdasági válság, háború, háborús infláció van. Szabó Károlyné, a Magyar Teátrum Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy 9 előadásra már nem lehet jegyet kapni, véleménye szerint ez is jelzi, hogy a színházra szükség van.

Seregi Zoltán, művészeti vezető, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója elmondta, hogy a Szarvasi Vízi Színház nyári repertoárjának összeállításában Szabó Károlynéval és Fekete Péterrel ültek össze.

– Ilyenkor végignézzük, hogy mi a kínálat az országos piacon, hiszen a már meglévő darabokból tudunk válogatni. Természetesen több szempont szerint kell felmérnünk a produkciókat. Vizsgáljuk a közönség igényeit, és figyelembe vesszük azt, hogy a nyári időszakban az emberek pihenni és szórakozni szeretnek elsősorban. A szórakoztatás a célunk a Szarvasi Vízi Színházban, sok operett, musical és vígjáték várja a kikapcsolódni vágyókat. Másik feltétel a szcenika. A szabadtéri színpadon nincsen zsinórpadlás, és egyéb kötöttségeink is vannak ezen a területen, így a bonyolult és változatos díszlettel ellátott darabokat nem tudjuk befogadni – jegyezte meg Seregi Zoltán.  

A direktor hozzátette, hogy a felnőtteknek, gyerekeknek, családosoknak is kedveznek, bárki kedvére válogathat, sőt a nézők már azt is megszokhatták, hogy szerdán vagy csütörtökön mindig családi napot tartnak, és ezekre a napokra gyerekelőadásokat hívnak meg. 

Beszélt arról is, hogy a Békéscsabai Jókai Színház társulata mindig visz darabokat Szarvasra. Idén sem lesz ez másképpen. 

– Nyáron az Anconai Szerelmesek és a Lady Oscar lesz terítéken. Az előzőleg említett előadás cselekményének helyszíne Ancona, az Adriai-tenger partján fekvő olasz kikötőváros. A napsütéssel, tengerparti jelenetekkel, boldogsággal, szerelemmel teli, idilli képet némi konfliktus is áthatja.  A Lady Oscar című darab egyik főszereplőjét a félelmetes divatdiktátort, a korábbi modellt Komáromi Anett alakítja. Az előadásban a Lady Mode tulajdonosának élete váratlan fordulatot vesz, veszélybe kerül a vagyona, a hírneve és a szabadsága, továbbá a lányát az egyik alkalmazottja akarja feleségül venni. Minden fellépő színészünk kiválóan játssza a szerepét, ajánlom mindenkinek – fogalmazott Seregi Zoltán. 

 
További információk az előadásokról

 

A belépődíjas előadások között idén látható lesz egyebek mellett a Neoton musical a Magyarock Dalszínház előadásában; a Boeing, boeing-Leszállás Párizsban című bohózat; a Monte Cristo grófja; a Lili bárónő című operett; a Honfoglalás rockopera a Nemzeti Lovas Színház előadásában; a Csárdáskirálynő; a Fővárosi Nagycirkusz A sztyeppe illata című produkciója; Szűcs Nelli Fedák Sáriról szóló önálló estje; Karinthy Frigyes A bűvös szék című vígjátéka a Karinthy Színház előadásában és a Szibériai csárdás a József Attila Színház vendégjátékában.

Idén is lesznek ingyenes programok, folytatódik a Vers a víz fölött és a Zene a víz fölött sorozat (egyebek mellett Liszi Melinda és Szőke Pál verses estjével; Szász Borisz és Kiss Viktória, valamint Nádra Kitti és Puskás Dániel zenés estjével; Soós Emőke mesemondó estjével). Lesz beszélgetés Gögh Edit neurológus-pszichiáterrel, Balázs Anita meseíróval és Rózsa György televíziós műsorvezetővel.

A gyerekeket hat előadással várják, egyebek mellett a Hókirálynővel, a Micimackó kuckójával, a Kincskereső kisködmönnel, a Rumini Ferrit szigeten című darabbal és a Bubó doktor rendel című produkcióval.

Július 13-a és 26-a között a szarvasi Cervinus Teátrum szervezi a XII. Cervinus Művészeti Fesztivált, ahol egyebek mellett a Békési betyárok című folk musicalt, az Édes Annát és a Tessedik Sámuelről szóló Akácembert adják elő, de látható lesz A kurta ing históriája című táncmesejáték, Melis György 100 címmel ünnepi opera- és operettgála, valamint Tessedik 55 címmel a Tessedik Táncegyüttes jubileumi műsora - közölte a programismertetőn Dósa Zsuzsa, a szarvasi Cervinus Teátrum művészeti igazgatója.

A Szarvasi Vízi Színház tulajdonosa a szarvasi Cervinus Teátrum Művészeti Társaság Nkft.; a Magyar Teátrumi Társaság Nkft. üzemelteti a Békéscsabai Jókai Színház műszaki, szakmai közreműködése mellett. Előadásokat a teátrumi társaság tagszínházai hoznak a Békés vármegyei városba.

További programok »

FEL