A Szarvasi Vízi Színház 16 éve Magyarország egyik legszebb és legkülönlegesebb színházi helyszíne: a víz fölé épült színpad és az ezer férőhelyes nézőtér egyedülálló látványvilágot teremt. A kulturális központ az elmúlt években a térséget turisztikailag is kiemelte. Egy nyár alatt több mint 60 előadás valósul meg, ami több mint 50 ezer nézőt jelent, közülük sok turista kifejezetten ezért érkezik Szarvasra.
A szervezők szerint a program összeállításánál évek óta elsődleges szempont a közönség igénye és a minőségi szórakoztatás.
– A műfaji sokszínűség mellett igényes szórakoztató előadásokat hozunk: a musicalek mellett bohózatok, vígjátékok, krimikomédiák és operettek is helyet kapnak. Figyelünk arra, hogy a közönség elvárásai és a színvonalas szórakoztatás egyszerre valósuljon meg. A Szarvasi Vízi Színház egy csodálatos hely, mi is nagyon szeretünk itt lenni, és a társulatok is szívesen térnek vissza. Minden évben, amikor új színház csatlakozik, visszavágyik ide – idén az Erkel Színház lesz az új bekapcsolódó – tette hozzá Szabó Károlyné, a Vízi Színház Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A Fővárosi Nagycirkusz idén is bekapcsolódik a programsorozatba: augusztus 4-én a Mirázs című előadást láthatja a közönség, előtte pedig egy nyilvános főpróbát is tartanak, amely ingyenesen látogatható. Mindkét program hagyományosan teltházas érdeklődés mellett zajlik.
Fekete Péter főigazgató, Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész kiemelte: a Szarvasi Vízi Színház az elmúlt másfél évtizedben országos jelentőségű kulturális és turisztikai központtá vált, amely nemcsak szórakoztat, hanem gazdasági és turisztikai hatással is bír a térségre.
– Több mint húsz ingyenes előadás is megvalósul, ami komoly értéket jelent a helyiek számára. Egy-egy ilyen est rezsiköltsége közel egymillió forint, így ez összességében jelentős támogatás a közönségnek. Boldogsággal tölt el ez a sikertörténet, boldogság részt venni benne, és boldogság visszajárni Szarvasra is – fogalmazott.

Seregi Zoltán művészeti vezető felidézte a kezdeteket és a víziszínház mára kialakult szerepét is. Hárman indították el ezt 16 éve. Nagy dolog ez az életükben, a vízi színház életében és Szarvas életében is, hiszen ez a város olyan védjegyévé vált, amely lemoshatatlan.
– Mindig új előadások érkeznek, ugyanakkor a tradíciót is megtartottuk. A szerkezet megmaradt: vannak a nagy előadások pénteken és szombaton, most már csütörtökön is, a Magyar Teátrum tagszínházainak előadásai zsűrizéssel együtt. Emellett a szerdai családi napok gyerekelőadásokkal, valamint a vers, tánc, beszélgetés vagy sport programok adják a harmadik pillért, amelyek az ingyenes előadásokat jelentik – ez a közel 66 előadásból majdnem a fele, ami Magyarországon is ritkaság – emelte ki. Hozzátette, nagyon fontosnak tartotta, hogy a Békéscsabai Jókai Színház is rendszeresen jelen legyen Szarvason. A közönség nagyon szereti a békéscsabai színészeket, és idén nyáron is három előadásuk lesz, amelynek hagyománya remélhetőleg a jövőben is folytatódik.

A Cervinus Fesztiválnak 15. nyári évada lesz most idén Szarvason. A szervezők mindig igyekeznek kitalálni valami újat, hiszen a megújulás egy nagyon fontos dolog egy művészeti programkínálatban.
– Az összművészeti fesztiválunkat kiegészítjük olyan művészeti ágakkal, amelyek kapcsolódnak a színházművészethez, akár a néptánc, akár a koncertek, akár a népzene, akár a fúvósok, akár a könnyűzenei koncertek mind-mind-mind oda tartoznak. Mi képviseljük a szlovák nemzetiséget itt Békés megyében, úgyhogy így építjük fel mindig a kínálatunkat, hogy ebben legyenek gyermekprogramok, nemzetiségi, anyanyelvű programok, legyenek kapcsolódó programok, amelyeknek a segítségével be tudjuk mutatni a nemzetiségi kultúrát a többségi társadalomnak – fogalmazott Dósa Zsuzsa a Cervinus Teátrum ügyvezető igazgatója. Hozzátette, a programkínálat minden évben Szarvas város napjához is kapcsolódik, és nemzetközi együttműködések is színesítik a fesztivált.
A Szarvasi Vízi Színház június 14. és augusztus 24. között várja a közönséget, a nyári programsorozat pedig hagyományosan egy díjátadó gálával zárul majd. Részletes programok ITT.