Javában tart a Cervinus Művészeti Fesztivál - A színházak is készülnek

2020. július 19. 11:40 | Csiffáry Zsuzsanna

Elkezdődött a Cervinus Művészeti Fesztivál, s a fesztivállal egyetemben mind a Békéscsabai Jókai Színház, mind a Gyulai Várszínház változatos műfajú előadásokkal csalogatja ki otthonaikból a családokat.

Csasztvan András, a Cervinus Teátrum ügyvezető igazgatója elmondta, hogy saját darabjaikat viszik színre, alkalmazkodva a Szarvasi Vízi Színház adta lehetőségekhez. A pandémia utáni akadályok legyőzésében nagy segítségükre volt, hogy a darabok nagy része már készen volt, csak néhány felújító próbára volt szükség. Az ügyvezető igazgató észrevétele szerint az elmúlt időszak elszoktatta az érdeklődőket a színházbajárástól, kultúrától. Július 15-28-ig más-más műfajú előadások közül válogathatnak a színházba járók.

– A két hétben kiemelkedik a szlovák vonal képviselete, például a Rút kiskacsa népmese szlovák nyelven lesz látható, valamint a szlovák kamaradarab. Mindkét program ingyenes. A nagyobb színházi darabok fizetősek lesznek, míg az előadások java ingyenes. A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy a nem jegyáras előadások esetében is 700 főnél megállt az érdeklődők száma, így nem szükséges minden esetben regisztrálni, mivel 1000 főt tud befogadni a Szarvasi Vízi Színház nézőtere - tette hozzá az ügyvezető igazgató. 

 

 

A Cervinus Fesztivál programjáról többet olvashatnak itt

A Békéscsabai Jókai Színház 12 bemutatót tervez a 2020-21 évadban. Június 26-án tartotta első előadását. Seregi Zoltán a Színház igazgatója a nemzeti összatartozás évadának nevezi ezt a következőt.  Az érdeklődők bővebben tájékozódhatnak a Jókai Színház honlapján. 

A Gyulai Várszínház is megnyitotta kapuit, a Kultúráért felelős államtitkár, hogy a nyári program méltó az 57 éves várszínház múltjához. Fekete Péter hozztette, hogy ilyen programokkal lehet a pandémia után az embereket, családokat kicsalogatni a lakásaikból.  A programokról itt tájékozódhatnak az érdeklődők!

 

További programok »

FEL