A Körhintával indult el a Szarvasi Vízi Színház idei évada

2021. június 19. 10:24 | Kovács Dávid

A Nemzeti Színház Körhinta című darabjával vette kezdetét a Szarvasi Vízi Színház tizenegyedik évada péntek este.

Újra hosszú sorok kígyóztak a Szarvasi Vízi Színház bejárata előtt, hiszen pénteken már a tizenegyedik nyári évad is elindult a Holt-Körös festői szépségű partján álló színpadon. A kultúráért felelős államtitkár köszöntötte elsőként a nézőket, kiemelte, hogy a kultúra szereplőinek az élet beindulásával át kell venniük a stafétát az orvosoktól, az egészségügyben dolgozóktól és a rendvédelmi dolgozóktól.

 

(Fotó: Kovács Dénes)

(Fotó: Kovács Dénes)

 

- Picit aggódtunk, hogy nehéz lesz visszacsalogatni a közönséget a nézőtérre, de örömmel fogadtam, hogy a szabadtéri színterek teltházzal működnek. Ehhez pedig az kellett, hogy a kulturális élet szereplői kiváló előadásokkal lépjenek színpadra, hiszen az elmúlt tizenöt hónapban azon dolgoztak, hogy a nézők visszatérjenek a kulturális intézményekbe – fogalmazott Fekete Péter.

Az évad a Nemzeti Színház Körhinta című darabjával vette kezdetét, amelyet Vidnyánszky Attila rendezett. Az előadáshoz a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán készített egy olyan koreográfiát, amely illeszkedik a szarvasi színpadhoz.

- Ez az előadásunk már nagyon régóta létezik, de régóta nem játsszuk. Ez a darab most erre az eseményre született újjá, ez egy plusz feladat volt, de a korábbi élményeink és az, hogy nyolcszáz néző előtt mutathatjuk be, olyan erőt adott, hogy nem volt kérdés, hogy megcsináljuk és elhozzuk a közönségnek - fogalmazott Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója.

 

(Fotó: Kovács Dénes)

(Fotó: Kovács Dénes)

 

A Szarvasi Vízi Színház a Békéscsabai Jókai Színház műszaki, szakmai közreműködése mellett működik. Seregi Zoltán a csabai teátrum igazgatója, a vízi színház művészeti vezetője leszögezte: ebben az évben is minden este történik valami izgalmas a szarvasi színpadon.

- Nagyon vártuk ezt a napot, igyekeztünk erős, változatos programot összeállítani. Bizakodva tekintünk az évad elé, az előrejelzések szerint az időjárás is a kegyeibe fogad minket, és kevés alkalommal kell az eső miatt átírni a programot – fogalmazott a szakmai vezető.

Babák Mihály, Szarvas polgármestere is pozitívan tekint az évad felé, hiszen Szarvas, Békéscsaba és most már Szentes együttműködésével még erősebb lesz a kulturális élet a térségben.

A Déryné-programnak köszönhetően számos ingyenes produkció várja majd a nézőket, de a Köszönjük, Magyarország! programból is lesznek produkciók, így például egy Szabó Magda-est, az Újcirkusz Freak Fusion Caberet előadása és Rákász Gergely koncertje.

- Nagyon hosszú böjt után indult el a kulturális élet, nagyon sokan dolgoznak ezen a területen, sokaknak a kultúra jelenti a megélhetést, számukra a tehetetlenség talán még nehezebb volt. Nagyon fontosnak tartom, hogy a kormány a művészek mellé állt, akik így most újra megmutathatják magukat a közönségnek, ezzel a helyzettel pedig mindenki csak nyerhet – hangsúlyozta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

 

(Fotó: Kovács Dénes)

(Fotó: Kovács Dénes)

 

A Körhinta mellett látható lesz többek között Szörényi Levente és Bródy János rockballadája, a Kőműves Kelemen; a József Attila Színháztól az Egy szoknya, egy nadrág Bodrogi Gyula rendezésében; a Szente Vajk által színre vitt Funny Girl és a Puskás, a musical, valamint Az ördög című vígjáték is a Zenthe Ferenc Színház előadásában.

A Békéscsabai Jókai Színház a Hotel Mimóza vígjátékot; a Holló Jankó mesés táncjátékot, a Viktória operettet, a Sweet Charity musicalt és az elmaradhatatlan Monte Cristo grófját viszi el Szarvasra. Emellett lesz balett-, cirkuszi- és artistaelőadás is, és kiemelten figyelnek a gyerekprodukciókra is.

Az augusztus 22-én, zenés díjátadó gálaműsorral záruló évadon belül rendezik meg a Cervinus Művészeti Fesztivált július 14. és 27. között, többek között három bemutatóval, a Sors bolondjai, az Imádok férjhez menni és a Twist Olivér zenés darabokkal.

 

További programok »

FEL