Színházi együttműködés Szentes és Békéscsaba városa között

2021. május 14. 17:12 | Sipos Gábor

Szentes önkormányzata felújította és bővítette a Szentesi Tóth József Színház és Vigadó létesítményét. A város a színház újra nyitását tervezi a megújult épületben, ezért a Békéscsabai Jókai Színházat kérte fel a feladat ellátására, az érintett ingatlanrész üzemeltetésére.

Az együttműködésről szóló megállapodást pénteken írták alá Szentesen. Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, Szabó Zoltán Ferenc, Szentes polgármestere és Seregi Zoltán, a Jókai színház igazgatója szignózta a dokumentumot, amely a tervek szerint hosszú időre biztosítja a közös munkát. Az együttműködés részeként a csabai teátrum vállalja, hogy saját és meghívott színházi előadásokkal, közművelődési programokkal és turisztikai attrakciókkal működteti az újjávarázsolt épületet. Az eseményen jelen volt Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár is.

– Kiemelkedő ez az összefogás. Akkor, amikor Csongrád-Csanád megye minden települése lemondott a Petőfi-szállóról, akkor összefogással megmenthettük. Úgy gondolom, hogy ez a pillanat Szentes városának, az újkori történelmének, legmeghatározóbb kulturális pillanata – hangsúlyozta Farkas Sándor parlamenti államtitkár.

Szentes város önkormányzata 1,1 milliárd forintból újította meg a Tóth József Színház és Vigadó épületét.

– Mindent meg fogunk tenni azért, hogy ez a megállapodás mind Békéscsaba, mind Szentes büszkesége lehessen. A következő időszakban egy jó cél érdekében lesz felhasználva és mindannyiunk örömét fogja okozni ez az épület és a megállapodás – mondta a megnyitón Szentes polgármestere, Szabó Zoltán Ferenc.

– Meghökkentem az ötleten, hisz sem Európában, sem Magyarországon nem jellemző ez az együttműködés, pláne nem a kultúrában – mondta a megnyitón Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. – Nem lehet buktató ebben az együttműködésben; szeretném azt mondani fél vagy egy év múlva, illetve elégedetten nyugtázni, hogy ez egy eredményes projekt és mindkét város profitál az együttműködésből – emelte ki Szarvas Péter.

– Letettük a voksunkat az élet mellet, mert hiszünk abban, hogy ősszel boldog és egészséges emberek töltik meg a színházat – korlátozások nélkül – és amikor felgördül a függöny, az előadás után, már lélekben is gyógyultan hagyják el a temet – mondta Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója. – Nekünk, színházcsinálóknak ez a dolgunk. Az emberi lelkeket ápolni, gondozni – folytatta a direktor.

A megállapodás szerint a szentesi Tóth József Színház működtetését a Békéscsabai Jókai Színház végzi el.

További programok »

FEL