Indulhat az együttműködés a csabai és a szentesi színház között - galériával

2021. szeptember 4. 17:14 | behir.hu

Átadták pénteken a szentesi Tóth József Színházat és Vigadót, az intézményt az első két évben a Békéscsabai Jókai Színház üzemelteti majd.

Az együttműködésről szóló megállapodást a felek még májusban írták alá Szentesen. Akkor Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, Szabó Zoltán Ferenc, Szentes polgármestere és Seregi Zoltán, a Jókai színház igazgatója szignózta a dokumentumot, amely a tervek szerint hosszú időre biztosítja a közös munkát. Az együttműködés részeként a csabai teátrum vállalja, hogy saját és meghívott színházi előadásokkal, közművelődési programokkal és turisztikai attrakciókkal működteti az újjávarázsolt épületet.

A pénteki átadón Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár az MTI-nek elmondta, hogy Magyarországon színházfelújítások sorozata valósul meg, a millennium óta nem fordítottak annyi közpénzt erre a területre, mint most.

A szentesi Tóth József Színház kialakítása méltán csatlakozik a kaposvári, a veszprémi, szolnoki és a debreceni színház felújításának sorába. Jó helyre került a közpénz, hiszen a fiatalság, különösen a középiskolás korosztály Szentesen rendkívül fogékony a színházra - közölte az államtitkár.

 

(Fotó: Békéscsabai Jókai Színház)

(Fotó: Békéscsabai Jókai Színház)

 

A Petőfi Szálló egykori épülete közösségi tér, hiszen a szentesi polgárok annak idején megvásárolták azt a területet, melyen a 19. század végén elkészült a magyaros-szecessziós épület - emlékeztetett Fekete Péter. Rámutatott arra: hatalmas a felelőssége egy városnak, hogy egy ilyen egykor köztulajdonban álló kulturális teret ne hagyjon magára.

A politikus felidézte, hogy az épületet korábban privatizálták, állapota azonban fokozatosan leromlott. A város mintegy 300 millió forintot fordított az ingatlan visszavásárlására, ez azonban nem volt elég, a kormány döntése alapján jelentős közpénzt fordítottak a rekonstrukcióra.

Fekete Péter kiemelte, nemcsak a műemléképület helyreállítása történt meg, a színház technikai felszereltsége is a kor követelményeinek megfelelő: zsinórpadlás, forgószínpad áll rendelkezésre, a színpad hátsó ajtaja pedig kinyílik, így szabadtéri előadások tartására is lehetőség nyílhat.

A színház üzemeltetésére a közelben lévő Békéscsabai Jókai Színház professzionális csapatával kötött kétéves szerződést a város. Az első évadot a kulturális államtitkárság 100 millió forinttal támogatja, amelynek elegendőnek kell lennie arra, hogy a teátrum saját előadásai mellett el tudja hozni az ország legjobb produkcióit a szentesieknek - jelentette ki Fekete Péter.

 

(Fotó: Békéscsabai Jókai Színház)

(Fotó: Békéscsabai Jókai Színház)

 

A Szentes főterén álló, 1897 és 1899 között épült magyaros-szecessziós stílusú Petőfi Szálló és Vigadó épülete a hazai szecesszió meghatározó építészei, Komor Marcell és Jakab Dezső tervei szerint készült el. 2008-ra a teljes épület leromlott, használhatatlanná vált. A város a településfejlesztési operatív programból 1,1 milliárd forintot nyert el az épületkomplexum felújítására, ezt az önkormányzat önereje mellett 700 millió forintos kormányzati támogatás egészítette ki.

A színháztermet Tóth József (1823-1870) színészről, Szentes jeles szülöttéről nevezték el, aki a Nemzeti Színház második nemzedékének legjelentősebb realista jellemábrázolója volt.

 

Forrás: behir.hu/MTI

 

Galéria

További programok »

FEL