Mindenkinek szól a Szarvasi Vízi Színház nyári évada

2025. május 20. 15:31 | Bere Mátyás

Bejelentette új évadát a Szarvasi Vízi Színház. Az Alföld egyik legfontosabb szabadtéri színháza közel 70 napon keresztül várja előadásokkal az érdeklődőket. A drámai, vagy éppen komikus előadásoktól a koncertekig színes palettával készül az intézmény, ahova számos országosan ismert színész, társulat és színdarab látogat el. Ahogyan a tájékoztatón elhangzott, az előadások fele ingyenesen látogatható azért, mert a kultúra mindenkié.

Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója kiemelte, hogy a bevétel egy részét az ingyenes előadásokba forgatják vissza.

– A nyári színház sajátossága a műfaji sokszínűség. Így megjelenik a musical, a koncert és a dráma is a nyár folyamán. Kiemelendő, hogy idén a legnagyobb színházak is hoznak előadásokat Szarvasra. Mivel most van a Jókai emlékév, a Békéscsabai Jókai Színház Fatia Negra című darabja lesz a nyitómű a Szarvasi Vízi Színházban – fejtette ki, majd kiemelte, hogy a nyitódarab megalapozza az időszakot.

A főigazgató hangsúlyozta, hogy a színészek szívesen járnak a Szarvasi Vízi Színházba, hiszen összekovácsoló, kikapcsoló alkalom is számukra.

 

 

A Szarvas polgármestere, Hodálik Pál kiemelte, hogy a város országosan ismert attrakciói mellett, mint a Minimagyarország, vagy az arborétum, már jelen van a vízi színház is, amely fontos vonzereje a környéknek. Hozzátette, hogy természetesen ezzel a vendégéjszakák és a turisták száma is növekszik, így pedig a város bevételében is meglátszik a színház jelenléte.

A nyári szezon részét képezi A XIV. Cervinus Művészeti Fesztivál kéthetes programsorozata is, amely hangulatában igen változatos előadásokkal várja a látogatókat.

– Kiváló évadnak nézünk elébe, fantasztikus előadásokkal, fantasztikus művészekkel, nagyon-nagyon színes kínálattal, aminek én azért örülök, mert ez egy művészeti fesztivál. Nemcsak a színház van jelen, hanem az összes társművészet képviselteti magát. És ami még nagyon fontos, a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkinek kínál programot a családokat kiszolgálva – fejtette ki dr. Dósa Zsuzsanna, a Cervinus Teátrum ügyvezető igazgatója, majd kiemelte, hogy Szarvas sosem marad színház nélkül. Hozzátette, hogy teátrumuknak immár 14. éve van egy saját fesztiválja, amit Szarvas város napja köré építenek. Ezt a kéthetes programkört pedig a 100 éves utazás című zenés időutazással zárja majd.

Dr. Szabó Károlyné, a Magyar Teátrum Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte, igyekeztek úgy kialakítani a műsortervet, hogy minden igényt kiszolgáljanak. Hangsúlyozta, hogy két improvizációs est is lesz a nyár folyamán Szarvason, amelyen a nézők is fontos részét képezhetik az előadásnak. Az ügyvezető kiemelte, biztos abban, hogy a nézők sokat fognak szórakozni ezeken a programokon is.

A szezont június 13-án a Békéscsabai Jókai Színház Jókai darabjával, a Fatia Negrával nyitják majd. Emellett a közkedvelt Monte Cristo grófja, valamint a Splash!, a Fővárosi Nagycirkusz előadása is látható lesz. A 70 előadás sorában láthatják még az Oscart, ami a Kecskeméti Katona József Színház előadása, valamint a Mágnás Miska operettet, a Nemzeti Lovas Színház produkcióját is.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

Ha pedig szabadtéri színház, nem szabad elmenni az esőnap fogalma mellett, amely sok néző számára okozhat kellemetlen pillanatokat. Seregi Zoltán művészeti vezető, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója megértését fejezte ki a nézőik irányába, azonban ismertette az esőnap országosan elfogadott eljárásmódját. Mint mondta, ha az előadások esőben nem tudnak megvalósulni, akkor van lehetőség megtartani azt az esőnapon. Ebben az esetben nem jár költségvisszatérítés a nézőknek. Hasonlóan van ez akkor is, amikor előadás közben kezd el esni az eső ezekben az esetekben is az esőnapon játsszák újra az előadást. Abban az esetben, ha egyáltalán nem tudják előadni az adott színdarabot, vagy koncertet, akkor jár a visszatérítés. A direktor kiemelte, hogy az esőnap megtartása is költésges, figyelembe véve a társulatok esetleges utaztatását, elszállásolását.

 

További programok »

Kultúra

FEL