Schanda Tamás: Fokozatosan, szigorú menetrend mellett újraindul az élet

2020. május 17. 12:36 | Mikóczy Erika

Az operatív törzs vasárnapi tájékoztatóján Gál Kristóf az ORFK szóvivője, Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese, Lakatos Tibor rendőrezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője, valamint Szlávik János, a Szent László Kórház infektológus főorvosa ismertette a legfrissebb információkat.

Gál Kristóf ismertette, hogy 3509 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 3 idős krónikus beteg. Ezzel 451 főre emelkedett az elhunytak száma, 1396-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1662 fő. Az aktív fertőzöttek. 562 koronavírusos beteget ápolnak kórházban és 47-en vannak lélegeztető-gépen.

Schanda Tamás kiemelte, hogy eredményesen küzdöttünk a koronavírus-járvány ellen így a védekezés második szakaszába léphettünk. Fokozatosan, szigorú menetrend mellett újraindul az élet Magyarországon.

– Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljes mértékben visszatérhetünk a régi kerékvágásba. Új helyzet állt elő a gazdaságban is, rég nem látott mértékű válsággal szembesülünk, amely nem egyformán érinti a különböző ágazatokat. Az áprilisi gazdasági adatok várhatóan letaglózóak lesznek, elkeseredni azonban nem szabad. Az elmúlt 10 év bebizonyította, hogy a magyar emberek tudnak és akarnak is dolgozni. A kormány feladata ebben a helyzetben az, hogy továbbra is támogassa a munkahelyek megőrzését, illetve annyi új munkahelyet teremtsem, amennyit a vírus elpusztít, valamint hogy azoknak, akik ezt igénylik, tegye lehetővé, hogy új ismereteket sajátíthassanak el, hogy jobban boldoguljanak a munkaerőpiacon – fogalmazott a miniszterhelyettes.

 

A piacképes tudás elengedhetetlen

 

Schanda Tamás beszélt arról, hogy több programot is meghirdettek. Az informatikai alapozó ingyenes, 8 hetes online tanfolyamra egy hét alatt közel 37000 ember regisztrált, erre május 22-éig még lehet jelentkezni. Hozzátette, hogy ez a képzés az előfeltétele a 2020 augusztusában induló, úgynevezett struktúraváltó felnőttképzéseknek is. Aki már most szeretné bővíteni a tudását, annak azt javasolta, hogy látogasson el a vállalkozói nformációs oldalra, ahol több mint 1100 képzés közül választhat, amelyből mintegy 240 részben vagy egészében térítésmentes. Leszögezte: a piacképese tudás elengedhetetlen ahhoz, hogy újból megerősödjön a gazdaság, ezért támogatják azokat, akik frissítik, bővítik a tudásukat.

– A fiatalokra is odafigyelünk, ezért nem állítottuk el az oktatás a járványhelyzetben sem, és ezért nem változtatunk azokon a közép- és hosszú távú terveken, hogy átalakítsuk, versenyképesebbé tegyük a szakképzést és a felsőoktatás. Beszámolhatok arról is, hogy csütörtökön sikeresen lezajlottak a szakmai érettségi vizsgák, ezzel párhuzamosan zajlik a szakmai vizsgáztatás is a járványügyi szabályok betartásával – jegyezte meg Schanda Tamás, aki kiemelte, hogy támogatják a felsőoktatási hallgatókat is, péntekig közel 8700-an igényelték az 500 ezer forintos diákhitek pluszt. Emellett lehetővé tették, hogy visszamenőleg  igényelhessék a diákhitel 1-et, amelynek a keretét augusztustól a duplájára emelik.

Elmondta még, hogy a döntés értelmében eddig a nyelvvizsga nélkül már mintegy 24 000 diplomát már állítottak ki, dolgoznak azon, hogy a többiek is megkapják. Mivel azonban fontosnak tartják a nyelvvizsgát, az online nyelvvizsgáztatást is lehetővé tettek, amelyre már több mint kétezren jelentkeztek.

 

Hétfőn 0 órától Budapesten is hatályát veszti a kijárási korlátozás

 

Lakatos Tibor beszélt arról, hogy minden határátkelőhelyen akadálytalanul halad a kilépő és a belépő forgalom, a szomszédos országokkal együttműködve szabályozzák a határátkelők forgalmát. Kitért arra, hogy tegnap 990 hatósági házi karantént rendeltek el a határátkelőkön, ezzel 10470 a jelenleg házi karanténban tartózkodók száma. A hatósági házi karanténok szabályainak betartását folyamatosan ellenőrzik, az elektronikus házi karantént felügyelő rendszerbe pedig már 745-en regisztráltak.  

Lakatos Tibor tájékoztatott arról is, hogy hétfőn 0 órától Budapesten is hatályát veszti a kijárási korlátozás, helyébe az általános szabályok lépnek. Továbbra is kötelező a maszk viselése az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön. A fővárosban is megmarad, hogy a 65 év felettiek reggel 9 óra és dél között látogathatják az élelmiszerboltokat, drogériákat és gyógyszertárakat, mindenki más pedig az ezen kívüli időszakban. Hétfőtől Budapesten is megnyithatnak a vendéglők, kávézok teraszai, kerthelyiségei, vidéken pedig a belső terek is a megfelelő szabályok betartásával. A strandok, szabadtéri fürdők, a szabadtéri múzeumokhoz és az állatkerthez hasonlóan, nyitva tarthatnak. A védőtávolság megtartásának feltételeiről mindenhol az üzemeltetőknek kell gondoskodniuk.

 

A koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos rizikó-tényezők

 

Szlávik János a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos rizikó-tényezőkről beszélt, amelyek a betegség lefolyását súlyosbíthatják.

– Az első ilyen az életkor. Tudjuk, hogy a 65 évnél idősebbek fokozott veszélynek vannak kitéve. Magyarországon a betegség miatt elhalálozott nők átlagéletkora 81 év, a férfiaké pedig 77 év, de van 102 éves ember is, aki maradványtünetek nélkül gyógyult meg. Veszélyben vannak a szív- és érrendszeri betegek, az infarktuson átesettek, az érelmeszesedésben szenvedők. A magas vérnyomás önmagában nem jelent rizikófaktort, ha jól beállítják a beteg vérnyomását. A tüdőbetegek nagyobb veszélynek vannak kitéve, valamint a krónikusan dializált vesebetege is. Az inzulinnal kezelt cukorbetegek nagyobb veszélyben vannak, mint a tablettás cukorbetegek. A daganatos betegségekben szenvedőknek szintén fokozottan kell vigyázniuk magukra. Az extrém elhízás pedig a tekintetben veszélyes, hogy esetükben a lélegeztetés nehéz – hívta fel a figyelmet Szlávik János.

A főorvos beszélt arról, hogy 1981-ben ütötte fel a fejét a világban az AIDS. 1983 óta május harmadik vasárnapján – azaz idén ma – a betegségben elhunytak emlékére gyertyát gyújtanak. Kérte, hogy emlékezzünk ma rájuk is.

További programok »

FEL