Röplabda: Nyolc idegenbeli győzelem után hazai pályán szerepel a BRSE

2020. november 27. 18:31 | Papp Ádám Sándor

Idei első hazai mérkőzésére készül szombaton a Swietelsky-Békéscsabai Röplabda Sportegyesület a női Extraliga alapszakaszának 9. fordulójában. A csabai lányok ellenfele az MTK Budapest gárdája lesz. A mérkőzést élőben közvetítjük majd a 7.TV-n, illetve a behir.hu online felületein.

A BRSE az idei bajnoki idényben hibátlanul szerepel, Molcsányi Ritáék mind a nyolc mérkőzésüket megnyerték. A Békéscsaba először szerepelhet hazai pályán a szezonban, ugyan nem a városi sportcsarnokban rendezik meg az MTK Budapest elleni találkozót, de a Békéscsabai Röplabda Akadémia ismerős közeg a csapat számára. A szombati mérkőzésen már a csabaiak legújabb igazolása is rendelkezésre áll.

– Nagyon vártuk, hogy hazai pályán is bemutatkozhassunk, sajnáljuk, hogy nem lehetnek szurkolók a mérkőzéseken. Mindenesetre örülünk, hogy végre Békéscsabán játszunk és nem kell hosszú órákon keresztül utaznunk egy másik városba. Az MTK-nak lelkes játékosai vannak, tiszteljük őket, de cél az újabb 3 pont megszerzése – fogalmazott Marta Drpa, a BRSE átlója.

A két együttes az idei kiírásban második alkalommal csap majd össze. Októberben az MTK Budapest otthonában 3:0-s BRSE sikerrel zárult a találkozó.

– Azt gondolom, hogyha a nyitásaink jó minőségűek lesznek és arra kényszerítjük őket, hogy magas labdákkal játszanak, illetve ne tudják támadni a szélső gyors labdákat, akkor megkönnyíthetjük a saját dolgunkat és természetesen a védekezésünk is sokkal hatékonyabb lehet – emelte ki Tóth Gábor vezetőedző. 

A szombaton 18 órától kezdődő Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE – MTK Budapest mérkőzést élőben közvetítjük a 7.TV-n, valamint a behir.hu online felületein.

További programok »

FEL