Röplabda: A BRSE a Kaposvár ellen küzdhet meg a döntőbe jutásért

2022. április 1. 08:31 | Papp Ádám Sándor

A Kaposvár ellen lép pályára a női röplabda Extraliga elődöntőjében a Swietelsky-Békéscsaba. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc április 12-én kezdődik a városi sportcsarnokban.

A BRSE a bajnokság rájátszásának negyeddöntőjében a DVTK ellen mérkőzött meg. A csabai lányok három győzelmüknek köszönhetően jutottak be az Extraliga legjobb négy együttese közé. A Békéscsaba ellenfele az elődöntőben a Kaposvár lesz. A somogyiak a címvédő Fatum Nyíregyháza elleni párharcot 3:1-re nyerték meg, így már biztos, hogy éremért küzdhetnek az Extraliga idei szezonjában.

– Szerintem az elődöntők közül azt a párharcot lehetett a legkiegyensúlyozottabbnak mondani. Úgy készültünk, hogy onnan bármelyik csapat kikerülhet győztesként. A Kaposvár javuló tendenciát mutatott, nem szabad kiindulni abból, hogy az alapszakaszban nekünk kétszer sikerült legyőzni őket – fogalmazott Molcsányi Rita, a viharsarkiak liberója.

A Békéscsaba alapszakasz-győzelmének köszönhetően pályaelőnyből várja a párharcot. Tóth Gábor vezetőedző szerint fontos, hogy jól kezdjék a Kaposvár elleni sorozatot és megalapozzák a párharc további mérkőzéseit. A szakvezető hangsúlyozta: céljuk, hogy a somogyi együttest legyőzve bejussanak a bajnoki döntőbe.

– Nekünk kell őket megtörni, ez nagyon fontos lesz a párharc és minden mérkőzés során. A Kaposvár úgy fog nekiállni ezeknek az összecsapásoknak, mint ahogyan azt tette a Nyíregyháza ellen. Ha mi dominálni tudunk mind mentálisan, mind szakmailag, akkor azt gondolom, hogy jó esélyünk lesz. Nagyon szoros összecsapásokra számítok, főleg a mérkőzések eleje lesz az, ami perdöntő – hangsúlyozta Tóth Gábor.

A Békéscsaba és a Kaposvár párharca április 12-én, 18 órától kezdődik a városi sportcsarnokban. A második találkozót nagypénteken, Kaposváron, míg a harmadik összecsapást április 19-én, a békési megyeszékhelyen rendezik meg.

 

További programok »

FEL