Szezont értékelt és új játékosokat mutatott be a BRSE

2022. június 15. 15:16 | Papp Ádám Sándor

A 2021/22-es idényt értékelte szerdán sajtótájékoztatón a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület. A klub az eseményen a következő idény célkitűzéseiről, az utánpótlás eredményeiről, valamint a felnőtt csapat játékoskeretéről is tájékoztatott. Baran Ádám klubelnök továbbá két új játékos szerződtetését is bejelentette.

Az esemény elején Baran Ádám klubelnök értékelte a 2021/22-es szezon történéseit. Mint mondta: a felnőtteknél és az utánpótlásban is sikeres évadot tudhatnak maguk mögött. Nagy eredménynek nevezte, hogy a bajnoki döntőben teltház előtt játszhatott együttesük és a már most elindított bérletértékesítésnél is látszik, hogy jövőre nagy létszámú közönség előtt léphet pályára a felnőtt csapat. A klub első embere kitért arra is, hogy nagy büszkeség a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület számára az, hogy az elmúlt hónapban három utánpótlás korosztály országos döntőjét rendezték az akadémián, továbbá két diákolimpiai döntőt. Hangsúlyozta, hogy ez a helyi sportturizmus számára is fontos volt, hiszen a tornák ideje alatt rengeteg gyermek, edző, szülő és látogató vásárolt a városban.

 

Fotó: Máthé Csongor / behir.hu

Fotó: Máthé Csongor / behir.hu

 

A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület utánpótlás vezetőedzője büszkén értékelte a BRSE korosztályos csapatainak szereplését a 2021/22-es idényben. Nagy Attila kifejtette, hogy a klub az elmúlt szezonban több, mint 15 csapattal vett részt a Magyar Röplabda Szövetség versenykiírásában. Kitért arra, hogy az elmúlt szezonban az első osztályú bajnokságokban minden együttesük az első négy valamelyikén végzett: két aranyérem, egy bronzérem és két negyedik hely a mérleg. Az utánpótlás eredményességének értékelése kapcsán kiemelte, hogy az egyesület felnőtt csapatában hét saját nevelésű játékos volt, továbbá négy fiatal mutatkozott be az első együttesben. 

 

Fotó: Máthé Csongor / behir.hu

Fotó: Máthé Csongor / behir.hu

 

Tóth Gábor vezetőedző elsőként a Magyar Kupa szerepléssel kapcsolatban osztotta meg gondolatait. A szakvezető elmondta, hogy a sorozat bronzmérkőzése volt az a pillanat, amelyen összeállt a csapat és együtt megszerezték a medált. Kiemelte: a Vasas Óbudával minden idők egyik legizgalmasabb döntőjét játszották, a színvonalas találkozók a sportág érdekét szolgálták. Bízik abban, hogy sok gyermek látta a párharcot és ezáltal sokan választják a röplabdázást. A jövőbeli célokkal kapcsolatban kifejtette, hogy megvan a víziójuk, a stratégiájuk és az elképzelésük, tovább folytatják azt az utat, amelynek alapköveit lerakták a 2021/22-es idényben. 

 

Fotó: Máthé Csongor / behir.hu

Fotó: Máthé Csongor / behir.hu

 

Baran Ádám klubelnök a folytatásban a klub jövőképéről beszélt. Mint mondta: hosszútávú stratégia mentén építkeznek, így örömteli, hogy Nagy Attila és Tóth Gábor Békéscsabán folytatja a szakmai munkát. Ismertette, hogy zsinórban 8. éve, hogy a felnőtt csapat a 2022/23-as idényben indul a nemzetközi porondon, az együttes a CEV Kupában méretteti meg magát. Kitért arra is, hogy a klub akár visszatérhet a MEVZA Kupa küzdelmeibe is, amely sorozatot a BRSE két alkalommal nyert meg.  Az elnök a következő idény céljaként ismertette, hogy a klub a legmagasabb szintre tör, szerethető csapatot építenek és továbbra is fontos, hogy hétről-hétre megtöltsék a Városi Sportcsarnokot. A következő idény játékoskeretével kapcsolatban hangsúlyozta: a magyar mag kialakítása volt az elsőszámú prioritás. Ismertette: Bagyinka Fanni, Molcsányi Rita, Glemboczki Zóra, Kertész Petra, Bodnár Dorottya, Zólyomi Rebeka, valamint Szatmári Lilla már biztosan tagja a következő idény keretének. A klub első embere továbbá bejelentette: a 2022/23-as idényben – az Európai Röplabda Szövetség szabálymódosításának köszönhetően – Molcsányi Rita lesz a felnőtt együttes csapatkapitánya.

 

Fotó: Máthé Csongor / behir.hu

Fotó: Máthé Csongor / behir.hu

 

Molcsányi Rita megköszönte a klub bizalmát és bízik abban, hogy sikerre vezeti majd a csapatot a következő idényben. Hangsúlyozta, hogy már hosszú évek óta részese a BRSE fejlődésének és sikereinek, szeretné átadni tudását és a klub mentalitását az ideérkező és már itt játszó társainak. Arról is beszélt, hogy az egyesület olyan feltételeket biztosít a játékosok számára, amely egyedülálló és ehhez párosul az a szurkolói bázis, amely mérkőzésről-mérkőzésre a csapat mögött áll.

Az esemény végén Baran Ádám két új játékos szerződését jelentette be. A 2022/23-as idényben Pintér Andrea többszörös magyar válogatott center a BRSE sikeréért küzd majd. A 27 éves, 188 cm magas center Jászberényben, illetve Nyíregyházán játszott, ahol bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett. A játékos elmondta, hogy évek óta figyelemmel követi a békéscsabai szakmai munkát és látja, hogy a csapat minden kiírásban éremesélyes. A center alig várja a közös munkát, bízik abban, hogy sikerélményekkel teli szezon lesz a következő.

A BRSE továbbá Ceyda Aktas személyében egy 191 cm magas török nyitásfogadó ütővel kötött egyéves szerződést a 2022/23-as idényre. Baran Ádám klubelnök elmondta, hogy a játékos korábban több elismert török klubban játszott, de a görög bajnokságban is pályára lépett.

 

Fotó: Máthé Csongor / behir.hu

Fotó: Máthé Csongor / behir.hu

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL