Röplabda: A BRSE nemzetközi felkészülési tornát szervez a hétvégén

2019. szeptember 26. 13:25 | Papp Ádám Sándor

Háromnapos nemzetközi felkészülési tornát rendez a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület péntektől vasárnapig. A sporteseményre a román élvonal tavalyi bronzérmes együttese, illetve az Extra Ligában szereplő Jászberény csapata érkezik.

A csabai röplabdás lányok felkészülésük utolsó fázisához érkeznek, hétvégén pedig hazai közönség előtt is bemutatkozhat a 2019/2020-as szezon csapata. Molcsányi Ritáék legutóbb Lengyelországban vívtak barátságos mérkőzéseket, ahol fontos tapasztalatokat szereztek.

– Nagyon vártuk már, hogy hazai pályán is bemutatkozhasson a csapat a szezon előtt. Az újonnan érkezett csapattársaknak sokat meséltünk a hazai mérkőzésekről és persze a szurkolókról, akik mindig fantasztikus hangulatot teremtenek. A hétvégi mérkőzésekkel kapcsolatban azt mondhatom, hogy mindig apró előrelépéseket várunk magunktól az előző találkozóhoz képest  – fogalmazott Molcsányi Rita, a BRSE válogatott liberója.

A szezon előtti békéscsabai torna immár hagyomány a BRSE-nél – fogalmazott az egyesület elnöke. Baran Ádám elmondta: a hazai élvonalból a Jászberényi RK csapatát invitálták a nemzetközi felkészülési tornára, valamint a román élvonalban tavaly bronzérmet szerző CSM Targoviste gárdáját.

– A Boraqua kupán péntektől három napon át pattog újra a röplabda a Békéscsabai Városi Sportcsarnok küzdőterén. Külön öröm számunkra, hogy a román Targoviste csapata is elfogadta el meghívásunkat, ők nemzetközi porondon érdekelt, sztárjátékosokkal is rendelkeznek, belga válogatott feladótól kezdve, horvát válogatott játékosig. A román együttes is garancia arra, hogy magas minőségű torna lesz Békéscsabán – hangsúlyozta a BRSE elnöke.

A csabai együttes először a Targoviste ellen lép pályára pénteken 19 órától. Szombaton a román csapat és a Jászberény összecsapásával folytatódik a torna, majd zárásként a BRSE hazai riválisával szemben bizonyíthat vasárnap 16 órától a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban.

További programok »

FEL