Röplabda: Ferenc Károly is marad Békéscsabán

2021. május 2. 09:02 | Papp Ádám Sándor

Csaknem teljes a Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE szakmai stábja a 2021/22-es idényre. A csabai klub vasárnap reggel jelentette be: Ferenc Károly erőnléti edző is marad a Viharsarokban.

Az már korábban eldőlt, hogy továbbra is Tóth Gábor irányítja a Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE csapatát, miután a vezetőedző élő szerződéssel rendelkezik. A klub pár nappal ezelőtt jelentette be, hogy a statisztikusi teendőket az olasz Antonio Ferrari látja majd el a 2021/22-es idényben. Az együttes szakmai stábját illetően újabb név vált ismertté: további két évig erősíti a klubot Ferenc Károly erőnléti edzőként és fizioterapeutaként.

A vajdasági Nagybecskerekről származó szakember korábban megfordult a szerb korosztályos és felnőtt válogatottaknál, valamint az Alba Blaj együttesével a Bajnokok Ligája döntőjéig jutott. Ferenc Károly a 2018/2019-es szezonban kezdte a munkát a BRSE kötelékében, immár a negyedik szezonjának néz elébe a megyeszékhelyen.

A 44 éves edző kiemelte, hogy értékeli a klubnál tapasztalható korrekt viszonyokat, a stabilitást, illetve fontos számára, hogy itt mindenki elkötelezett a fejlesztések iránt. Az eddigieken túl a következő hetek során újabb kondícionáló és rehabilitációt elősegítő gépek érkeznek, ez pedig a stábbal szemben is komoly követelményeket támaszt, nincs megállás, folyamatosan fejlődni kell. Ferenc Károly elmondta, hogy tavaly tette le a magyar állampolgárságot, otthonra lelt Békéscsabán, így örömmel és büszkén folytatja a munkát.

Forrás: brse.hu/behir.hu

További programok »

FEL