Röplabda egy héten keresztül – nyári tábort szervezett a BRSE

2021. június 24. 17:25 | Papp Ádám Sándor

Már ötödik éve, hogy a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület megszervezi nyári táborát. A viharsarki klub programjának első turnusára több mint 50 gyermek jelentkezett. Az edzők naponta több edzést tartanak a fiataloknak, de ügyességi és kézműves foglalkozások is szerepelnek a palettán.

A tavalyi évhez hasonlóan a Békéscsabai Röplabda Akadémia munkacsarnoka ad otthont a BRSE nyári táborának. A fiatalok közül van olyan, aki az előző években is részt vett a röplabdás programon.

– Szerintem nagyon jó a hangulat, nagyon kedvesek az edzők és a csapattársak is. Azért tartottam fontosnak, hogy eljöjjek mert ez a közösség, amelyben vagyok, nagyon jó. És azért is, hogy edződjek a nyár folyamán – mondta Kósa Nikolett utánpótlás játékos.

Az ötnapos tábor hétfőn vette kezdetét. Olyan gyermekek jelentkezését várták, akik már korábban megismerkedtek a sportág alapjaival. A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület utánpótlás vezetőedzője elmondta: a fiatalokat korosztályoknak megfelelően osztották csoportokra. Így párhuzamosan, egy időben több helyszínen edzéseket, kézműves foglalkozásokat, vagy csapatépítő tréningeket tartanak.

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

 

– Hagyományosan ez egy röplabda tábor, de nem a szó legszigorúbban vett értelmében. Nem a röplabdás szakmai képzésre helyezzük a legnagyobb hangsúlyt, hanem arra, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. Nagyon sok kiegészítő programunk van: pósteleki kirándulás, csapatépítő tréning, különböző kézműves és ügyességi foglalkozások – emelte ki Nagy Attila.

Hozzátette: a klub minden évben két tábori turnust indít. A második felvonás a tervek szerint július 5-e és 9-e között lesz a Békéscsabai Röplabda Akadémia munkacsarnokában.

További programok »

FEL