Röplabda: Az elődöntőbe jutásért játszik a Magyar Kupában a BRSE

2020. december 15. 17:25 | Papp Ádám Sándor

Az elődöntőbe jutásért játszik a Magyar Kupában szerdán délután a Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE. A csabai lányok a DVTK elleni negyeddöntő első mérkőzésén kiharcolták az előnyt a párharcban. Tóth Gábor együttesének célja, hogy a legjobb 4 közé jusson a sorozatban.

A két együttes december másodikán játszotta a negyeddöntő első mérkőzését. Azon a találkozón a BRSE óriási önbizalommal, kevesebb mint egy óra játék után 3:0-ra győzött és magához ragadta az előnyt a párharcban. A csabaiak csapatkapitánya nem számít könnyű visszavágóra, de mindent megtesznek a továbbjutás érdekében.

– Más színvonalú mérkőzésre számítok. A DVTK-nak volt ideje felkészülni a meccsre és biztos vagyok benne, hogy jobban szeretnének teljesíteni, mint az első találkozón. Ennek ellenére célunk, hogy fegyelmezett játékkal kiharcoljuk az elődöntőbe jutást – emelte ki Pekárik Eszter.

A Békéscsaba vezetőedzője elmondta, hogy szeretnék minél hamarabb bebiztosítani továbbjutásukat az elődöntőbe, hiszen két nyertes szett esetén a BRSE jut tovább a következő körbe.

– Fontos számunkra, hogy energiát spóroljunk, hétvégén fontos rangadó vár ránk a Vasas Óbuda ellen. Azonban nem vehetjük félvállról a DVTK elleni visszavágót, mert a Magyar Kupában a legjobb négy közé jutás a célunk. Ezt szeretnénk minél hamarabb abszolválni. Az a legfontosabb, hogy fókuszáltan játszunk, pontsan nyissunk és a fogadás utáni támadásaink eredményesek legyenek – fogalmazott Tóth Gábor.

A DVTK – Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE Magyar Kupa negyeddöntő második mérkőzése szerdán 15 órától kezdődik Miskolcon.

További programok »

FEL