(Nehéz eldönteni, hogy a szeptemberben Békéscsabát Fotócsabának vagy Punkcsabának hívják. Ugyanis fotókiállításból 15, míg a másikból négy volt/van/lesz. Tény, a szombat esti gyöngyikés kiállítás teljes egészében rímelt a Stégen zajló postpunk vagy inkább a dark koncertfüzér atmoszférája. A tárlatnyitó alatt már javában zajlott a soundcheck.)
A közel 100 felvétel közül az öreg csabai punkok, például Diós Zsolt vagy Miklós Attila (hahaha) szinte nem is találtak új kópiát, hiszen a bő harminc-negyvenéves fotográfiák nagy része már jó néhányszor visszaköszönt napilapok, zenei magazinok, kazetták vagy könyvek borítóin. (Szerintem Bánkutinak már nem is kellene dolgoznia.) Még ha ismert munkákat is láthattunk, legalább az fedte fel a kulisszatitkokat, aki a lencse mögött állt.
Robert De Niro a Keleti taxidroszt büféjében, Rod Stewart a Fekete Lyukban és Vörös István a Prognózisból
Bánkuti András elmesélte, 1983-ban zömmel a Somogyi Béla utcai klubban, olykor a Blahán, aluljárókban, 1992 és 1993 között pedig a Fekete Lyukban fotózta az akkor még kissé fura arcokat, ehhez képest ma már minden ötödik embernek fel van nyírva, kék, vagy tarajos a haja. Állítólag ma már egy igazi punk nem úgy néz ki, mint egy igazi punk, mert aki úgy néz ki, mint egy igazi punk, az valójában nem igazi punk.
A tárlatjárás kapcsán – a terem hosszabb, L-alakjában a ’80-as, a szemközti, rövidebb felületen a ’90-es évekbeli dolgozatok vannak kiszegelve – többek között hallhattunk a film nélküli fényképezésről is. Történetesen, amikor egy tekercsre 36, maximum 37 képet exponálhatsz, akkor nagyon meg kell gondolnod minden egyes gombnyomást. Ráadásul az ilyen marginális riportalanyoknál szükség van a kölcsönös bizalomra, ami valljuk be, ebben az esetben sok-sok hosszú percbe telik.
Elárulta, hogy az első körökben valóban csak az üres Nikonjával csattogtatott. Előfordult többször is, hogy lerendőrözték. Majd csak akkor fűzte be a jó öreg Fortepan 400-ast, amikor már túl volt egy-két közös sörözésen. Nagyon menő volt a gyerekek számára, hogy 9x13-as nagyításban kaphatták meg a képeket. Persze többen nem mindig emlékeztek az elkapott vagy éppen a beállított pillanatokra.
Galéria
A sok-sok eltöltött és elköltött szombat estét követően idővel megismerhette a kor ikonjait, a szegedi CPg zenekart. Haska Béláról, a banda frontjáról sikerült egy olyan kultikus felvételt készítenie, amit később sokan úgy hordtak a pólóikon, mint a híres Che Guevara portrét. (Állítólag az a fotós se kapott semmi plusz lóvécskát azért a jól sikerült expóért.)
Előbb-utóbb a hatalomnak természetesen szemet szúrtak ezek a különc, tarajos hajú gyerekek. Az egyik razzia alkalmával az összes fotót begyűjtötték tőlük. Bánkuti Bandi megemlítette, hogy még időben kapott egy fülest, és nyomban elvitte a negáit az egyik haverjához. Mert ha elkobozzák azokat is, akkor elővettek volna mindenkit, aki csak szerepelnek rajtuk. Mi több, lehet, hogy ez a kiállítás sem lenne itt Csabán.
Noha a punkok eredendően baloldaliak, és Haskán Lenin kitűző is volt, ám kis hazánkban derekasan összemosták őket a jobboldali skinheadekkel. Szemét módon a CPg-t a propaganda sajtó (nem is volt nagyon más) Cigánypusztító Gépezetként vezette a köztudatba, miközben a mozaikszó Come On Punk group, később a Coitus Punk group rövidítése.
András édesapja rádiós volt – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Nem mellesleg Haskáék Erdős Péter című számuk – főleg a refrén, az Erdős Péter, a K***a anyád! sor – verte ki a biztosítékot. A nóta címszereplője volt a hetvenes-nyolcvanas évek zenei Julius Caesara: ő döntötte el, kinek lehet lemeze, kinek nem, többek között neki köszönhetjük Neoton Évit is. Egyszer egy interjúban még be is vallotta, hogy egyáltalán nincs zenei hallása. A mese úgy ért véget, hogy a CPg tagjai öt és fél év letöltendőt kaptak.
Továbbá elújságolta, találkozott olyan egyetemista lányokkal, akik csak a buli idejére, a vécében öltöztek át punkicáknak. Hozzáfűzte, volt olyan témája, amelyen három hétig dolgozott – ilyen volt a ledér nőszemélyekről készült sorozata.
*
Miután megmásztuk a büféasztalt, jó néhányan lementünk az aktuális fellépő, az Utolsó Hullám hangversenyére. Punkuti András pedig fotózni ment le. Nem tartotta cikinek, hogy leült Motyóék – Motyó előtte fent volt a Panorámában – elé, majd egy táncoló lányt vagy három percig exponált.
Igaz, nem volt benne film.
