Az esti matinén az Eresz Alá Szorult Uborka, a Finis Nihil és a PinkPunkrz kvintkirályai bizonyították be ezredjére, hogy a boldoguláshoz pusztán elég másfél akkord is. Mi több, az énekesnek szolfézsra sem kell nagyon járnia, mert a punkszcénában minden akadémikus manír disszonánsan fest. Pláne a kétszólam. (A sakálvokál felmentve!)
Az Uborka zúzdája és a Nihil feltámadása között Miklós Attilával, a PinkPunkrz frontember-kétujjú bőgősével próbálkoztam a kommunikáció egyik legősibb formájával, a beszélgetéssel. Noha tény, a világ egyik legnagyobb punkja, valami Charles Bukowski szerint ne csak próbáld, hanem csináld! – esetünkben a dumálást kellene csinálni. (Minden bizonnyal egy-két nagyon fontos információ elmerült a csatornazajban, hiszen állandóan odalépett hozzánk valaki.)
– Tegezhetem vagy magázhatlak? (mint tudjuk, Attila civilben képviselő, vagy épp fordítva, a színpad a valós tere, ezt majd a jövő bácsi eldönti)
– Igen.
– Mikor izgulsz jobban a csabai fiókparlamentben vagy a koncert előtt?
– Ez nem összehasonlítható.
– Ugye eredendően a punk, a munkásosztály...
– Jééézusom… te ilyeneket akarsz… ? Igen! Ez arról szól. Igazából a műfaj az internacionáléból nőtte ki magát, mi ezt képviseljük.
– Rossz sztereotípia: a punk zenészek általában balhés fickók.
– Így van, ilyenek vagyunk mi is.
– Állítólag egy igazi punk nem úgy néz ki, mint egy punk, mert aki úgy néz ki, mint egy punk, az műmájer.
– Figyelj csak! Meghallgattam a Bebeszólót… (Attila a Békéscsabai Médiacentrum frissen indult beBeszélő című podcastjére gondolt)
– No?!!
– Azt mondtátok, hogy 40 felett nincsenek punkok… Ejnye! Láttad milyen póló van rajta? (Ekkor rámutatott egy mellettünk elsétáló PinkPunkrz pólót viselő fejre.)
– Punx Not Dead?
– PinkPunkrz!
– Ma a legrosszabb nevű csapat játszik a főműsoridőben?
– Nem, a legjobb nevű, de a legrosszabb zenét játszó zenekar játszik a legvégén. Nincs benne harmónia, ne keresd, nem lesz Rolling Stones!
– A Stones hatvanas évek punkja volt. Számomra a Stones sztorija olykor jobb, mint maguk a nótáik.
– Mert benned él. Bennem meg a ’90-es évek alterja és punkja él; azon nőttem fel.
– Én sokáig összemostam a punkokat a skinheadekkel.
– Magyarországon ez derekasan össze is lett mosva.
– Ezért kell ismerni a politikai hátteret. Miklós Attila, a salgótarjáni...
– A salgótarjáni bányász; különben valóban egy tarjáni bányász cégnél vagyok starking fejlesztési igazgató.
– Ha jönne egy kopasz ember egy táska pénzzel, és azt mondaná: „Miklós elvtárs, Önnek az élete hátralévő részében már csak a zenéléssel kell foglalkoznia!” Mit tennél?
– A tokiói koncert után már biztos, hogy nem vállalnám!
(És megszakadt a beszélgetés, mert közénk ült Miklós Gabesz, Attila öccse, az egyik gitáros; továbbá őt faggatom.)
Galéria
– Negyven felett mért játszik egy polgár egy punkzenekarban?
– Valaki biliárdozni, focizni jár, mi próbára. Ennek a műfajnak az a neve, hogy kapuzárási punk. A lényeg, hogy ez nem zenélés, hanem hangszerekkel való bohóckodás, és ha rajtunk kívül mást is szórakoztat, az csak ajándék. De aki nem ugrál, az hűtő!
– Honnan ez a remek név?
– Simi, a másik gitáros egyszer nem jött el a próbára. Majd ráírtunk, hogy „Mi a ravasz van?” Hamarosan küldött egy fotót, amin a feleségével épp tévéznek, és az egész kép rózsaszín volt.
– De szép. Kik írják nótákat?
– Általában valaki hoz egy frappáns sort, és abból közösen megszüljük a dalt.
(Megjegyzés: a számok rém eredeti dolgokról szólnak: ital, lányok, pénz stb.)
Végül Zentai Peti, a harmadik gityós a miért vagytok öten, ha egy punkcsapat mindig háromtagú? nagyívűmre azt mondta, „Pont hárman vagyunk, csak van mellettünk még két gitáros”.
***
És a hangverseny… Kijött öt derűs fószer a színpadra – egymás mellé felállt a négy, tetkó mintás pólós gitáros (Gabesz, Atesz, Simi és Peti), mögöttük Mészáros Barna, a dobos és visszafordították a Földet. A világ összes rock-kliséjét belepakolták a produkcióba, és mégis friss volt minden hang, mert mint tudjuk, az igazi alkotásnál már csak az alkotók lelke emelkedettebb. Javukra váljon, egy deka gitárszóló nem volt a produkcióban. És zúztak, mint állat, talán még élvezték is… naná!
Maradjatok együtt, Atis!
(Az utso a Magic Moments volt – Johnny Moonlight barátunk előadásában.)
Fenyőfa alá borult, borgőzös nagypapák – Fotó: behir.hu/Such Tamás
