Johnny Moonlight volt a program legnagyobb punkja, mert ő legalább úgy nézett ki, mint a 1966-os Táncdalfesztivál MHV különdíjának a nyertese, Vámosi János.
Amúgy milyen jó szó a punk – mindenre rá lehet húzni, ami… ami mi is? Dögös? Vad? Állat? Igénytelen? És szinte az összes populáris zenei stílusgyűjtő hasonló cipőben jár: rock vagy rákkenról (minden csörömpölésre ráfogható), blues (nyomjuk a bluest; küzdünk), jazz (a menő dolgok szinonimája) stb. (Valahogy a diszkónak vagy a technónak nem nagyon akad olyan frankó rokon értelmű kifejezése, mint a fentebb felsoroltaknak.)
A csabai székhelyű PinkPunkrz ötösfogat, a PUNKösdi Punk Parádé kiagyalói már a karácsonyi murira is beheggesztették a punk szót a rendezvény címébe: akkor PunXmas fedőnéven csapták szét az ünnep meghittségét. (Kíváncsi lennék mit hoznának ki augusztus 20-ból.)
A házigazdák előtt két egyesület lépett fel: a székesfehérvári CiszVagyDesz és a pusztaföldvári Eresz Alá Szorult Uborka. Nos, az első csapatot némi punkos eleganciával lazán lekéstem, illetve az Uborkából is csak az utolsó hangokat értem utol.
Amúgy tök sokan énekelték a földvári banda dalait. Később a presszóban meg is kérdeztem Vokanics Gergelyt, azaz Gubát az énekes-basszerost, hogy szoktak-e megyén kívül is fellépni. Mire azt válaszolta: „Csak akkor játszunk Békés megyén kívül, ha kiengednek minket”. (A létező szocializmusban mindez épp fordítva zajlott – például a Beatrice hazánk 19 megyéjéből vagy 20-ból volt kitiltva.)
(A PinkPunkrz a deszkákon. Maradjatok (Miklós) gyerekek! – Fotó: behir.hu/Such Tamás)
A söntés azonban nem volt punk. Sor volt, sör viszont kevés. És egyre kevesebb. Ráadásul olyan vad árak uralkodtak, mintha egy fővárosi Zorán-esten lettünk volna. (Hol van már a jó öreg KO, amikor egy kerek százasért három üveg Sopronit kaptunk, és még egy forint vissza is járt.)
OK, a sorról senki sem tehet – mert ilyen ez a pop-szakma (haj-jaj, egy újabb frázis), tudniillik, ha jó buli van, akkor térdig járunk a „narancslében”. Közben a rendelés alatt elkezdett zúzni a PinkPunkrz is. (A kompozícióikról bővebben: ITT!)
A legnagyobb fájdalmamra ellenben alig játszottak vagy 30 percet. Állítólag a csendháborítás miatt volt sovány a menetrend, de az is lehet, hogy inkább csak keveset próbáltak. Egy biztos, már a Lencsési zsilipnél lehetett hallani az Uborka bitang riffjeit és Guba óbégatásait.
A PinkPunkrz hangverseny egyik szép pillanata (a kedvencem a Sör, p**a, anarchia című számon kívül) többek között az volt, amikor a ma még nem említett Guba odahajolt Miklós Atesz mikrofonjához (Miki Ati mikijéhez – bocs) vokálozni. (De persze ezt Attilától kellene megkérdezni, hogy mit szólt hozzá. Bár szerintem van annyira punk, hogy…)
Mindeközben a sűrű hangerdő alatt egy szakember ismerősöm megvallotta az igazságost: „Az Uborka dühös, a PinkPunkrz humoros. És az irónia nem düh!” (A gyülölet nem pálya. Ez a pálya nem sétagalopp.)
Függöny.
És végül egy szám erejéig a színre lépett Johnny Moonlight, aki elvitte a sót – hiszen miután az összes nő meglátta, azonnal előkapta a mobilját és dokumentálták Tiszántúl második legnagyobb punkját.
