– Nekem az a furcsa az iskolai március 15-ei műsorokkal kapcsolatban, hogy leggyakrabban szomorú a vége: a diákok gyertyát gyújtanak az aradi vértanúk emlékére. Alapvetően nem tudunk örülni. Ezzel szemben a magyar történelemben is van egy csomó jó dolog. Csak mi mindig a rosszra, a bánatosra emlékezünk – mondja Ugrai Gábor.
– Azt hittem a Himnuszra célzol.
– A Himnusz eredtileg nem is himnusz.
– Van egy kanászének verzéje is.
– Eleinte az is volt, csak a vidámabb, pattogósabb ritmusú dallamot átíratták egy melankolikusra. A Horthy-rendszerben sírni kellett a Himnusz alatt; tegyük hozzá, Trianon miatt volt is alapja. A Himnusz lassú, hömpölygő tempója alatt azonban nem lehetett fehér lovon bevonulni Kassára. Így a zenekar a Himnuszt szünet nélkül átkötötte a Rákóczi indulóba.
(Kölcsey és Erkel – Forrás: papageno.hu)
– Forradalom, szabadságharc: öröm-bánat.
– A Rákóczi-szabadságharcról is azt hallod az utcán, hogy jó volt, de mégis elvesztettük. Miközben nagyon ritka, hogy egy szabadságharc nyolc éven keresztül zajlik. Ráadásul a vége, a Szatmári béke teljesen korrekt lett. Ámbár most is egy olyan térképről tanítok az iskolában, amelynek az illusztrációja azt ábrázolja, hogy a majatényi síkon a kuruc seregek letették a fegyvert és a zászlót.
Nem tették le a fegyvert, mert mindenki hazavihette, és nem is zászlóletétel, hanem zászlóleszúrás volt. Továbbá a képen két lehajtott fejű kuruc áll. Itt is látszik, hogy nem tudunk örülni. De nehogy azt higgyük, hogy az 1849-es emigráns politikusok imádták egymást. Nagyon összevesztek.
– Ha a szovjetek oroszok nem avatkoznak a szabadságharcba, akkor…
– Akkor valószínű, hogy elhúzódik a háború. Jött volna egy ősz és egy tél, amikor nehezebben mozognak a csapatok, és a Habsburg birodalomnak a könyökén jött volna ki, ha a magyarokkal kell püfölködniünk.
– Biztos, hogy nem adtuk volna fel.
– Igen, mert hiába volt a birodalomnak egy közös hadserege, a magyar honvédség szinte a nulláról termelte ki önmagát, és óriási tűz volt bennük. Egyébként az oroszok 1849-ben már jártak Csabán.
– Békéscsaba egy világváros: a tanácsköztársaság után a románok, a szabadságharc alatt az oroszok látogattak el hozzánk.
– Amikor a románok bevonultak 1919-ben, volt néhány öreg bácsi, akik még emlékezett rá, hogy 1849-ben már járt itt egy hadsereg. Elmondásuk szerint szimpatikusak voltak nekik az oroszok, mi több, még a nyelvüket is értették. Állítólag egy-két katona erőszakoskodott, de a tisztek megbüntették őket.
Ugye az előzmény, hogy ’48 március elején zajlott a népek tavasza: Palermoból indult, majd „átfolyt” Párizson, Bécsen és március 14-ére megérkezett Pestre is. Igaz, Petőfiék azt szerették volna, ha 19-én tör ki a forradalom.
– Pedig március idusa a világ legtökéletesebb dátuma.
– Nagy nap volt: borzasztó nagy tetteket hajtottak végre. Bizonyos történészek szerint pont kilenc hónap múlva, 1848. december 15-én született meg Petőfi Zoltán. Természetesen a szerelem is benne volt a forradalmi levegőben.
– No...
– Vasváriról köztudott volt, hogy a hölgyek nagy kedvelője, így reggel elkésik a Pilvaxból. Amúgy mindenki elkésett. A nap végén pedig elcsattan a híres csók Jókai Mór és Laborfalvi Róza között. A fiatalok fülig szerelmesek voltak Laborfalviba, aki a kor közkedvelt színésze volt.
(Laborfalvi Róza és Jókai Mór – Fotó: Facebook/Nyáry Krisztián)
– Ő volt Dobó Kata.
– Történeseten este a Nemzeti Színházban a Bánk Bán volt műsoron, és Laborfalvi játszotta Gertrudist. Majd amikor a márciusi ifjak felmentek a színpadra, majd Laborfalvi feltűzte a mellkasukra a kokárdát, és ahogy Jókaihoz ért, megcsókolta. Akkor Petőfi annyira megharagszik az íróra, hogy onnantól kezdve nem is beszélgetnek egymással. De nem azért, mert féltékeny volt – hiszen volt felesége –, hanem akkoriban botrány volt egy színésznőt szeretni.
– Miközben ő is volt vándorszínész.
– De a színésznőt mégis másképp ítélték meg; azonfelül idősebb volt Jókainál, és még gyereke is volt.
– Petőfi nem volt rákkenról csávó?
– Passz… Az tény, hogy szegény Sándornak nem is adatott meg, hogy kibéküljenek, mert a jövő évben elesett Segesvárnál.
– Akkor már híres volt?
– Csak ’49 után indult el igazából a Petőfi-kultusz. És nehogy azt higgyük, hogy azok a katonák, akik Segesvárnál harcoltak, tudták, hogy ki az Petőfi Sándor? Minden bizonnyal a harcok szünetében nem a Petőfi köteteket forgatgattak, hiszen olvasni sem tudtak. Azt látták, hogy Bem mellett volt egy vékony srác, aki nem is harcol, csak a távolból nézi a csatát.
– A fegyvertelen katona. Róla készült az első magyar dagerrotípia.
– Nem is örült neki.
– Miért?
– Mert ugye egy festő megszépíti az embereket, de anno a fotográfiát még nem retusálták, így a felvétel az alanyokat naturálisan ábrázolta. A képen Petőfi is csak egy esendő volt. Mindig mondom az iskolában gyerekeknek, hogy a ’48-as hősök is ugyanolyan emberek voltak, mint bárki: szintén tévedtek, hibáztak. Nem mellesleg elküldték a forradalmamat ebédelni a Landerer nyomdából, mert dél volt. Majd csak háromkor találkoztak a Nemzeti Múzeumnál. Igaz, hogy a magyarság legnagyobb ünnepe volt, de ők megéheztek.
– A Nemzeti lépcsőjén hangzott el a Nemzeti dal. Vagy nem…
– Akkortájt sokan naplót vezettek, és ha már a szemtanuk három különböző helyen ugyanazt a történetet leírták, akkor az valószínű, hogy úgy volt. Mint ahogy azt nem írta le senki sem, hogy a Nemzeti Múzeumnál Petőfi elüvöltötte a Nemzeti Dalt.
De gondoljunk csak bele, hogy tudták volna hangosítani? Ott áll tízezer ember, csöpög az eső, és akkor hátra adják a hangot. De a végén már nem azt hallják, hogy osztogatnak, hanem fosztogatnak.
Mindenestere nagyon hirtelen olyan népszerű lett ez a vers, hogy gyorsan lefordították németre, mert Pest lakosságának a fele német volt. Nem is tudták, hogy mit akarnak ezek a fránya magyarok. Lehozták Csabára is, és még meg is zenésítették.
– Itt meg a kor Szigma zenekara énekelte tótul. Azt hallottad, hogy bizonyos „források” szerint Széchenyi volt Petőfi apja?
– Engem meg a pufók ufók hoztak a Földre.
(Szendrey Júlia, Petőfi Zoltán és Petőfi Sándor – Forrás: becsinaplo.eu)
– Állítólag hasonló volt a habitusuk.
– Széchenyi ezt a rebelliót nem akarta. Neki a világvégét jelentette, hogy a Habsburgok és a magyarok egymásnak estek. Petőfi pedig már a köztársaságról írt dicsőítő verset. Ne higgyük, hogy akkor még létezett a nemzeti egység. Klapka már nem beszél Kossuth-tal. Bem elmegy a törökökhöz, felveszi az iszlám vallást, és az oroszok ellen harcol.
– Tehát ennek a forradalomnak is szép vége lett.
– Pedig vannak történészek, akik szerint 1848. április 11-e még nagyobb nap volt, mint március 15-e. Egyebek mellett akkor írja alá a király az ifjak által kikövetelt törvényeket. A feudális Magyarországból polgári Magyarország lesz; de ezt sokan elfelejtik, mert „nekünk forradalom kell, ide lőjetek kell, menjük ki az utcára!”. Nem sok idejük volt, hogy együtt maradjanak, mert Vasvári is meghal a románok ellenei harcban. Egyedül Jókai a nagytúlélő, ő a ’90-es években ír egy királyi himnuszt.
– Áruló!
– Akkora botrány kerekedett ki belőle, hogy az egyik pesti újság külön egy hatoldalas melléklettel bővítette a lapot. A csatolmányban kizárólag a felháborodott leveleket közöltél, hogy egy márciusi ifjú miért ír a királynak?
– Jókai pedig az írók királya volt. Milyen polcon volt akkoriban egy király író?
– Ahogy mondtam, akkoriban még sokan nem tudtak olvasni. Csak a kiegyezés után jön egy népoktatási törvény, hogy 6-12 korig teszik kötelezővé az iskolát. Miközben Csabán a szlovák gazdák nem engedték a gyereket iskolába, hiszen ott voltak az állatok, dolgozni kell! A kedvencem Vilim János, ő tartott először Csabán testnevelés órát. Ebből is óriási kalamajka lett, hiszen a gyerekek tanulni mennek az iskolába, nem ugrálni és játszani!
