(Én 48, ő hamarost... de nem engedtünk belőle.)
– Töri-nyomdász szakos vagy? (Édesanyja tanító, édesapja nyomdász.)
– Történelem-osztályfőnök.
– 5/b?
– 8/a.
– Online ballagtok?
– Sehogy.
– Ellenben intenzív online órákat tartasz a felnőtteknek: a városvédős oldalra naponta legalább három posztot teszel fel.
– Most két téma fut. Az egyik: gyűjtöm a csabai köztemetőkben a katonai sírokat…
– Majdnem angol zászlós pólóban jöttem. (Az angolszászok 1944-ben bombázták a békéscsabai vasútállomást.)
– (nevet) Ami borzasztóan nehéz, mert nagyon sok síron csak a név van feltűntetve, illetve annyi, hogy 1944. De nem lehet tudni, hogy ki, miben halt meg. S közben kapom a visszajelzéseket, hogy „Én ismertem, tudom, mi történt vele…”. Majd ebből szeretnénk egyszer egy kiadványt, hogy legalább a nevük fennmaradjon.
– Mi a másik téma?
– Száz éve jelent meg Csabán a Körösvidék nevű újság, és abból válogatok mindennap egy-egy írást, hogy mi történt aznap.
– Mi törtét ma száz éve?
– Most mentek ki a románok.
– Azt mondják, a nagyháború ’20-ig tartott.
– Egy történész szerint Magyarországon a háború, épp az első világégés után kezdődött, mert 1914-18 között hazánk nagy részén szinte nem is lőttek. Erdélyben és Kárpátalján volt betörés, de a csabai lakosok alapvetően nem is tudták, hogy mi a háború. Itt is csak 1918 után kezdődtek a vérengzések; voltak forradalmak, terror, idegen hadsereg vonult be.
– Vörös?
– Nem sokáig voltak itt a kommunisták, mert aztán jöttek a románok, persze attól nem lett jobb a helyzet. Egyébként az az érdekes, hogy Békéscsabán is voltak olyanok, akik követelték, hogy a város tartozzon Romániához!
– Ö-ö-ö…
– Most nem bántván a komlósiakat, de ott meg néhányan Csehszlovákiához szerettek volna tartozni. Majd rákoppintottak az orrukra, hogy „Nézzenek már a térképre!”. Továbbá Csabán tartottak román szenátori választásokat, csak senki nem akart elmenni. Amúgy járt itt Ferdinánd is, a román király, akihez idehozták a román polgárokat, hogy lelkesen üdvözöljék. Eddig ő az egyetlen király, aki Békéscsabán járt.
– Kivéve Bill-t és Zámbó Jimmyt. Mi lenne, ha most más trikolorunk lenne? Nem lenne erősebb a nemzeti tudatuk?
– Jó néhányan járunk át a Partiumba tanítni, ahol a 92 éves Karczagi Sanyi bácsi, a nagyszalontai lelkész – aki megjárta a Ceaușescu börtöneit – azt mondta, ha baj van, a románok jobban összefognak, mint a magyarok, és nem is véletlen, hogy mindkét háborút győztesen fejezték be!
– Ahogy néztem a sírokat… nem tépsz fel vele sebeket?
– Ezen is gondolkodtam, hogy a hozzátartozók mit szónak.
– Ezzel nem lépünk vissza?
– Borzasztó nagy feladatunk, hogy ezek a sírok megmaradjanak.
– És miért van az, hogy még 100 éve, ha egy fiút nem vittek el katonának, akkor kinevették a csabeni lányok, és amikor minket a ’90-es években besoroztak, akkor meg mi voltunk a bénák?
– Én a jugoszláv háború idején voltam. Örülök, hogy nem támadták meg az országot.
– Barcsot bombázták.
– Amikor én „bent” voltam, akkor vitték le a határvadászokat a szerb határhoz. Azokat a 18 éves srácokat, akik életükben kábé ötöt lőttek, és mesélték, hogy ágyúkkal néztek farkasszemet. Nem lehetett egyszerű…
– De mindez hol torzult el? 100 éve az volt a "Sanyi", akit elvittek, míg húsz éve?
– A szocializmusban esett szét a hadsereg; de talán legfőképp az állam kezdett szétesni. Ha arról szólt volna a lényeg, hogy te a hazádat véded… De nem arról volt szó, hanem arról, hogy mosd fel huszonötször a folyosót.
– És főként az értelmiségieket szívatták.
– Én is épp egy évet tanítottam, majd egy év múlva behívtak… Egyszer az ügyeletes tiszt feltépi az ajtót, és azt üvölti, hogy nyissuk ki az ablakot, hogy jöjjön be a friss H2O. Gondolhatod, milyen remek volt! Ellenben most számtalan katonával dolgozom, akik borzasztóan szimpatikusak.
– Na jó, de ők már hivatásosak.
– Akkor is voltak hivatásosak.
– Khmmm... A globalizáció okozta homogenizálódás ássa alá egy hadsereg tekintélyét?
– Azért az amerikai hadseregnek van tekintélye.
– Épp most olvastam el egy Philip Roth könyvet, amely a koreai háború idején játszódik. Arról a háborúról sokkal kevesebbet hallunk, mint a vietnámiról…
– A mai napig demarkációs vonal van a két Korea között.
– Miközben az észak-koreaiakat segítették a kínaiak, akik állítólag a lövészárokban, közelharcban lemészárolták a nagy amerikai katonákat.
– Azért a világ sokat köszönhet az amerikaiaknak; a partraszállással sok mindent eldöntöttek. És gondolj bele, végigharcoltak három évet, majd az európai hadszíntér után elviszik őket a Csendes-óceánra. Vége a háborúnak, és nem azt mondják nekik, hogy hazamehetsz, hanem menni kell tovább, és valakik ellen továbbharcolni, valamilyen cél érdekében. Koreában patthelyzet alakult ki, ott nem győzött az USA.
– Ahogy Vietnámban sem.
– Se Afganisztánban sem. Ma már mások a háborúk.
– És most milyen háborúban vagyunk?
– Eddig ez a legszerencsésebb háború, mert nem halnak meg milliók.
– De azért a depresszió sem kutya.
– Igen, azt mondják, hogy míg a nagyapáinknak el kellett menni háborúzni, nekünk meg otthon kell maradnunk tévézni. Túl leszünk rajta, de hogy lesz vége?
– Május 3-án tetőzik, 4-én érettségi. De mi van, ha például 5 év múlva átélünk egy hasonlót? És a boltosok pedig azt mondják, hogy „Na, nem! Én aztán nem zárok be. Nekem elég volt a 2020-as COVID-19”?
– Abban bízok, hogy jobban reagáljuk le a helyzetet; tudni fogjuk, hogy mit kell csinálni: ott lesz a szekrényben a maszkod, a kesztyűd. S ha majd hamarosan az élet visszakerül a rendes kerékvágásba, akkor innen sok mindent át lehet emelni.
– Például?
– Lehet, hogy idealizmus, de szerintem egyre többen, a helyi termékeket fogják vásárolni.
– OK.; de mi van, ha a spanyol uborka továbbra is olcsóbb lesz, mint a méhkeréki?
– Mondjuk, egyre többen rájönnek, hogy nem Grönlandon, hanem a Balatonon érdemes nyaralni, mert ki tudja, hogy mikor zárják le ismét a határokat?
– Optimista vagy?
– Nagyon! Mert szükség van a munkámra. És egy biztos, hogy benne vagyunk a történelemben, s majd, ha 30 év múlva ezt a korszakot tanítom…
– Fotóznunk is kell… Direkt vettél fel kockás inget?
– Sajnos nem találok sehol sem rövid ujjú, csíkosat. Szeretném, ha Bangladesben újra elkezdenék gyártani.
