Petőfi Klubot indítanak Békéscsabán

2022. március 17. 12:43 | Papp Ádám Sándor

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, Varga Tamás Békéscsaba alpolgármestere, Szente Béla a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója, valamint Csibor Márton, a Nemzeti Művelődési Intézet megyei igazgatója csütörtökön a Jaminai Közösségi Házban tájékoztatott a Petőfi Klub megalakulásáról, tevékenységéről.

– A Magyar Országgyűlés még 2020-ban a 2022-es és a 2023-as évet Petőfi bicentenáriumnak nyilvánította – mondta Herczeg Tamás országgyűlési képviselő. A politikus elmondta, hogy idén országszerte 100 település kapcsolódik a költővel kapcsolatos programsorozathoz: Békés megyéből Békéscsaba, Gyula és Gyomaendrőd. A tervek szerint jövőre további 100 település kapcsolódik be a kezdeményezésbe.

– Az a célja ezeknek kluboknak, az emlékéveknek, hogy a reformkor és az 1848-49-es forradalom céljait, eredményeit megmutassa és mindezt Petőfi Sándor életművébe is ágyazza. Petőfi rendkívül termékeny és kreatív alkotó volt, közel 1000 verset írt a rövid 29 esztendő alatt, amely neki osztályrészről jutott – fogalmazott Herczeg Tamás.

Békéscsaba alpolgármestere elmondta, hogy a megyeszékhely mindig is fontosnak tartotta a centenáriumok, bicentenáriumok méltó megünneplését, ezért csatlakozott a város az országos kezdeményezéshez.

– Az önkormányzat ha az elmúlt 10 évet vesszük alapul mindig nagy hangsúlyt fektetett az évfordulók, centenáriumok, kerek jubileumok megünneplésére,  méltó megemlékezéssorozatok szervezésére. Az első világháború centenáriumára, az 1956-os események 60. évfordulójára, Arany emlékévet szervezett a város és a saját történetünket is megünnepeltük azzal, hogy 2018-ban Békéscsaba újratelepítésének 300. évfordulójráa emlékeztünk – mondta Varga Tamás.

A következő két évben a költővel kapcsolatos kulturális eseményeket szerveznek országszerte, a 100 helyszínen 40 héten keresztül valósulnak meg olyan, a magyar kultúrát bemutató, illetve azt népszerűsítő programok, melyek két részből állnak.

– Az egyik fontos része a Csabagyöngye Kulturális Központ már meglévő, a Petőfi Klub szellemiségébe beilleszkedő programokból áll majd. A másik része országos tartalomszolgáltató partnereinktől érkezik. A Déryné Program, a Filharmónia Magyarország, a Petőfi Irodalmi Múzeum, mint nagy országos szervezetek különböző, a magyar kultúrát népszerűsítő és bemutató, a magyar nyelv szépségét bemutató programokat hoznak Békéscsabára – emelte ki Csibor Márton, a Nemzeti Művelődési Intézet megyei igazgatója

Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója arról beszélt, hogy a programsorozat, amelynek fő célja a közösség építése nem csupán a központi épületben, hanem a városi telephelyeken is jelen lesz. Arról is tájékoztatott, hogy az első eseményt március 26-án szombaton 10 órától, a Csabagyöngye Kulturális Központban rendezik, amikor Mihályi Réka "Masni és Pocó" című bábelőadását láthatják az érdeklődők.

További programok »

FEL