– Az évtizedek óta a lakótelepen élő Pap István, az egykori megyei művelődési központ nyugalmazott igazgatója a mai napig a közösségi ház aktív látogatója és önkéntese – mondja Takács Péter, az intézmény vezetője. – Nagylelkűségére vall, hogy amikor tavaly megkapta az önkormányzattól a Békéscsabai Életműdíjat, nyomban úgy döntött, hogy az elismeréssel járó pénzjutalmat a közösség javára fordítja, hogy vásároljunk egy elektromos zongorát.
Pap István elmeséli, a Rózsa Ferenc Gimnáziumba járt, majd a debreceni Kossuth Lajos Egyetem történelem-földrajztanár szakra jelentkezett, és mellette harmadik képzésnek felvette a népművelést. Az 1965-ös végzést követően elmehetett volna a körösladányi gimnáziumba, illetve a medgyesegyházi művelődésházba kulturális igazgatónak hívták.
– Minden nyáron a vasútnál, mint segédmunkás dolgoztam – fűzi hozzá. – Épp a Balatonnál krampácsoltam, amikor édesanyám táviratozott, hogy „Igyekezz, mert nagyon várnak a medgyesiek!”. Három év múlva már a Békés Megyei Tanácsnál voltam népművelési felügyelő, majd a Békés Megyei Moziüzemi Vállalatnál a művészeti és információs csoport vezetőjeként dolgoztam. Azt követően a békési, a mezőberényi művelődési házban, majd egy rövid ideig a megyei művelődési központban voltam igazgató, később Békésen tanácselnök-helyettes voltam, és egészen a 2004-es nyugdíjazásomig, ismét visszatértem a megyei művelődési központ igazgatói székébe.
Amikor nyugállományba vonult, az egyik helyi médiumnak azt nyilatkozta, hogy végre több ideje lesz filmet nézni. Mindezzel kapcsolatban megjegyzi, azokat a mozikat is meg kell nézni, amelyekkel bizonyos fenntartásai vannak, ugyanis nem csak a jókat, hanem a rosszakat is látni kell. Azonfelül már hetedik éve működteti a moziban a 300 fős filmklubját.
– Arc poeticám – húzza alá –, a kultúra közvetítése. Olyan vagyok, mint a szatócsboltban dolgozó bótos, akinek a polcán ott a sok-sok áru, és megpróbálja a vevőket rávezetni, arra, hogy mit vegyenek. A vetítés előtt nem mint esztéta vagyok jelen, hanem kedvet csinálok a filmhez. 15 percre vagyok maximálva, amihez legalább 5-6 órát készülök – a könyveimből, az internetről. A klubtagok a mai napig veszekednek a jegyekért.
Galéria
***
1985 szeptemberében, egyszer csak megjelent Pap István a dévaványai József Attila Művelődési Házban, ahol Takács Péter volt az igazgató, hogy – pőrén fogalmazva – átcsalja a megyei művközpontba. Ez némi meggyőzést követően sikerült is neki.
Majd Péter egy olyan, szó szerinti műhelybe került, ahol később számos potenciális szakember tette le a névjegyét. A teljesség igénye nélkül (alfabetikusan): Herczeg Tamás, Kovácsné Fürdei Enikő, Nagy Péter, Pál Miklósné Anci, Pocsajiné Fábián Magdolna, Somogyi Nóra, Tóth Imre, Ujj Éva.
Kérdésemre, miképp fért el ennyi dudás egy csárdában, elmondja, „Ha konfliktus volt, akkor Pap Pista nem élezte, és nem is hatalmi szóval oldotta meg a szituációt, hanem szétválasztotta a feladatköröket”.
(Az est része volt a közösségi ház magyar kultúra napi hat állomásos programfolyamának.)
