OVF: egyelőre nincs jele a Sajó szennyezettségének Magyarországon

2022. március 14. 20:30 | behir.hu

Az eddigi mérések nem igazolták, hogy a Sajó vize szennyezett lenne, de a vizsgálatok továbbra is tartanak - közölte ezen a napon az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) annak kapcsán, hogy sajtóhírek szerint valamilyen szennyezőanyag került a vízbe a folyó szlovákiai szakaszán.

Az eddigi mérések nem igazolták, hogy a Sajó vize szennyezett lenne, de a vizsgálatok továbbra is tartanak - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője hétfőn az MTI-nek annak kapcsán, hogy sajtóhírek szerint valamilyen szennyezőanyag került a vízbe a folyó szlovákiai szakaszán.

Siklós Gabriella elmondta, a szakemberek azonnal megkezdték a méréseket Miskolcnál és Sajópüspökinél, és ezek nem igazoltak szennyeződést a vízben; a folyó vizének Ph- és oldott oxigén vizsgálata szerint mindkét mérés eredménye  határértéken belül van. Hozzátette: a vizet fémekre is vizsgálják, ezek eredményére még várnak. Elmondta azt is, hogy a Miskolci Vízügyi Igazgatóság szakemberei a Sajó szlovákiai szakaszán is dolgoznak, és a folyón felfelé haladva is méréseket végeznek. A szlovákiai Rozsnyón semmilyen szennyeződés jelét nem látták, sem szaghatást, sem halpusztulást, sem más, szemmel láthatót nem tapasztaltak, ami szennyezésre utalhatna - emelte ki a szóvivő.
Siklós Gabriella hozzátette: Magyarországra a Sajó vize 7-8-szoros hígításban érkezik a feltételezett szennyezett területhez képest, de - mint mondta - az jó jel, hogy a víz Ph- és oldott oxigén mérései határértéken belül vannak.

A Miskolcnál és Sajópüspökinél végzett mérések nem igazoltak szennyeződést a vízben; a folyó vizének Ph- és oldott oxigén vizsgálata szerint mindkét mérés eredménye határértéken belül van. A vizet fémekre is vizsgálják, ezek eredményére még várnak. A Miskolci Vízügyi Igazgatóság szakemberei a Sajó szlovákiai szakaszán is dolgoznak, és a folyón felfelé haladva is méréseket végeznek.

Forrás: MTI

További programok »

FEL