Országosan is az Év vállalkozója lett a Kisrét Manufaktúra Kft.

13:32 | Mikóczy Erika

Országosan az Év vállalkozója lett a Kisrét Manufaktúra Kft. Nagy Árpád ügyvezető-tulajdonossal ennek kapcsán beszélgetett a 7.Tv Aktuális című műsorában D. Nagy Bence műsorvezető.

– Míg korábban a vármegyében kaptátok meg az Év vállalkozója elismerést, a közelmúltban kapott cím már a Vállalkozók Országos Szövetségétől jött, tehát országos.

– Minden vármegyének joga van arra, hogy helyben elismerje a vállalkozóit, mi tavaly kaptuk meg Békés vármegyében az Év vállalkozója díjat, és idén hetedmagunkkal újra. A hét vállalkozóból egyet delegált a vármegye az országos díjra. Ismereteim szerint ott már nincs versengés, akit delegáltak, az megkapja az országos Év vállalkozója díjat, hiszen a vármegyéket nehéz lenne összehasonlítani, mivel különböző szinten áll a gazdaságuk, különbözőek az infrastrukturális és egyéb lehetőségeik. Ráadásul itt különböző vállalkozásokról van szó, és például a pálinkás cég mástól jó, mint egy fuvarozó cég.

 

–  A pálinka rendkívül fontos hungarikum, De mitől vagytok Kisrét Manufaktúra Kft.? 

– A cégnevünk egy kicsit ellentmondásos, hiszen Kisrét Manufaktúra Kft. a nevünk, a márkanevünk pedig Árpád Pálinka, mert a családban több generáció óta minden elsőszülött fiút Árpádnak hívnak. A cégnévben viszont szerettünk volna kicsit lokálpatrióták lenni. Kisrét Békéscsaba északi tanyavilága volt, ahol mára egyre több cég telepedett meg. A manufaktúra pedig azt hivatott jelezni, hogy itt nem egy óriáscégről van szó hatalmas gépsorokkal. A prémium termékeinkre a bőrszalagot például most is kézzel helyezik fel palackozó munkatársak. Az Árpád Pálinka nagy hozzáadott értékkel készülő helyi termék, szerettük volna, ha ezt tükrözi a kft. neve is.

 

– Számos más díj birtokosa a cég egy olyan helyen, ahol többen készítenek jó pálinkát, nagy a verseny.

– Az országos eladási listán évről évre tapasztaljuk, hogy Békés elöl jár mind a pálinka fogyasztás, mind a pálinka készítése szempontjából. Ez látszik a kereskedelmi pálinkafőzdék számában, és abban is, hogy mekkora bérfőzési kedv a vármegyében. Nálunk a fekete, erős, kötött földek miatt a szilva az úr, amely egyébként az országos pálinkaeladásban is vezet. A gyümölcs tisztelete, feldolgozása, erjesztése, főzése itt apáról fiúra száll, ahogy az is, hogy ez az ital az ünnepi asztalokra kerül.

 

 

– Esetetekben, mekkora cégről van szó, hányan kaptátok ezt a díjat?

– Húsz fő körüli az állandó munkatársi létszámunk. Nagy öröm és megtiszteltetés mindnyájunknak a díj, és hatalmas motivációt jelent a jövőre nézve. Nővéremmel együtt – aki oroszlánrészt vállal a cég irányításában – mutattuk meg a munkatársainknak ezt az Év vállalkozója díjat, amelyre mindnyájan büszkék vagyunk. Köszönettel tartozunk a szüleinknek az Árpád Pálinka mérföldköveinek a letételéért, valamint minden jelenlegi és volt munkatársunknak, aki csak egy kicsit is segítette azt, hogy eljussunk idáig. Külön megtiszteltetésként éltem meg, hogy az országos díjátadón én voltam a legfiatalabb, körülöttem, csupa tapasztalt, ötvenes-hatvanas-hetvenes vállalkozók foglaltak helyet.

 

– Milyen a termékstruktúrátok?

– Ahogy említettem, a szilva prioritást élvez, hisz itt ez a gyümölcs kifejezetten jól érzi magát. Sokan a kimagasló minőségű szilvapálinkáról ismernek minket is, ez a különböző versenyeken is kiderül. De természetesen nemcsak szilvából áll a világ, több mint harmincféle gyümölcsből készítünk pálinkákat és nyitottunk két évvel ezelőtt a ginek világába is, amelyeket szintén versenyekre viszünk. A napokban birsalma pálinkát készítettünk, de az ünnepek előttig lefőztük az idei gyümölcsöket. Mivel családi vállalkozás vagyunk, és minden munkatársunk családos, ezért nálunk régi hagyomány, hogy a két ünnepek között nem dolgozunk, 23-án befejezzük, majd 2026-ban január 5-étől folytatjuk a munkát.

További programok »

FEL