A hungarikumokról forgatnak Békéscsabán – Reviczky Gáborral

2020. január 28. 15:37 | Hidvégi Dávid

Hungarikumok nyomában címmel forgatnak Békéscsabán egy sorozatot, amely hetvenegy részes lesz. Az epizódokban külön-külön bemutatják a hungarikumok gyűjteményét. A megyeszékhelyen a hagyományokhoz híven a pálinka és a kolbász kerül előtérbe. A szériának Reviczky Gábor, Kulcsár Edina és Bodrogközy Rita a főszereplője.

A sorozat célja, hogy fiatalos lendülettel és lényegretörően mutassa be hazánk értékeit. Az epizódokat márciusban láthatunk a televízióban. A rövidfilmekben Reviczky Gábor alakítja majd a főnököt, akinek segítségére Kulcsár Edina és Bodrogközy Rita lesz; ők a nyomozókat alakítják majd – ehhez a történetszálhoz a Charlie angyalai és a Minden lében két kanál című alkotásokból merítettek. Minden helyszínen lesz legalább egy meglepetés szereplő, akik ismert médiasztárok vagy színészek. A Hungarikumok nyomában producere kiemelte: nagyon szereti a hazáját, ezért tartja fontosnak azt, hogy megmutassa a hazai értékeket, melyeket szerinte sokan nem tudnak hová elhelyezni Magyarország történetében. Varga Ádám elmondta, hogy támogatókra is leltek a megvalósítás alatt.

– A projekt a Romis mozi önálló produkciójaként indult, de odáig sikerült fejlődnünk, hogy az Agrárminisztérium, a Hungarikumok Gyűjteménye, valamint több, hungarikumokat előállító és forgalmazó, illetve reklámozó cég beállt a sorozat mögé – fogalmazott a producer. Varga Ádám hangsúlyozta: a premiernél az online felületre fektetik a hangsúlyt, hogy minél könnyebben eljussanak a fiatalokhoz. A cégcsoport szeretné, hogy a mozikban a filmek előtt rövid, várhatóan egy perces részleteket vetítsenek a sorozatból.

Az első békéscsabai forgatáson a magyar pálinkát mutatják be, amelynek az Árpád Pálinka ad otthont. Az ügyvezető úgy fogalmazott: a felesége rendezvényszervezőként már dolgozott együtt a cégcsoporttal, így ennek a kapcsolatnak köszönhetően esett a választás rájuk. Nagy Árpád elárulta, hogy rengeteg gyümölcspálinkát készítenek, ugyanakkor a megye és a város hagyományaihoz mérten főleg a szilva kelendő.

– Bízom benne, hogy jó imázs alakul ki rólunk, hiszen a brandhez, a marketing-tevékenységünkhöz hozzá kapcsolható a filmforgatás. Öröm ezekkel a színészekkel együtt dolgozni és elmesélni nekik, hogy milyen is a pálinkafőzés. Utóbbit nem csak imitáljuk, hiszen a felvételek alatt mindkét üstünkben fő a cefre – részletezte az ügyvezető, aki egyben az Árpád Pálinka főzőmestere is.

 

 

Reviczky Gábor a behir.hu kérdésére elmondta, hogy a magyarok körében népszerű a pálinka, de nem tartják be a szabályokat a főzésnél, így az alkohol rendkívül káros lehet.

– A spórolás miatt olyan anyagok is a pálinkában maradnak, amelyek fejfájást és másnaposságot okoznak. Az igazi tiszta pálinka, amelyet a szabályok szerint főznek, az semmiféle problémát nem okoz – figyelmeztetett a problémára a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész.

Bodrogközy Rita hangsúlyozta, hogy szereti a pálinkát, különösen azt, amelyet az Árpád Pálinkánál főznek. A békéscsabai énekes elmondta: a családja nagyon régen foglalkozott pálinkafőzéssel, de ma már nem, így főként vásárolni szokta a hungarikumnak számító italt.

Kulcsár Edinát három éve kérték fel arra, hogy szerepeljen a sorozatban.

– Fel kell derítenünk azt, hogy a hungarikumok honnan származnak, honnan erednek és milyen történetek övezik azokat. Szerintem ez egy izgalmas dolog, főleg azért, mert játékosabb úton mutatjuk be az értékeket a fiataloknak. Minket, magyarokat a hungarikumok jellemeznek leginkább, ezekre kell büszkének lennünk – árulta el a korábbi szépségkirálynő és műsorvezető.

A Romis Film Group és a város közötti koordinációs feladatokat Békéscsaba gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere látja el. Hanó Miklós folyamatosan egyeztet a cégcsoporttal, amely jövő hét kedden a csabai kolbászt mutatja majd be. Azt a részt a CsabaParkban forgatják le.

További programok »

FEL