Amikor az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull) 2008-ban a mozikba került, a legtöbben a régész-kalandor utolsó mozgóképes megjelenéseként könyveltük el a filmet. Következett ez abból, hogy Harrison Ford a premierkor épp 66 éves volt, és hiába a 60 az új 40, Ford azért már a negyedik etapban sem volt az a fürgelábú akcióhős, mint harminc plusz évvel korábban. Később már nemcsak Ford kora, hanem a Lucasfilm eladása is szinte teljesen biztossá tette: Jones professzort nem látjuk többé a vásznon. Hiába készült Ford újabb filmre, hiába ígérte Steven Spielberg, az addigi négy film rendezője és George Lucas ötletgazda-producer, hogy van még mit feltárni (ráadásul annak idején a két filmes zseni egy öt filmre szóló szerződést kötött a Paramount stúdióval), az ötödik epizód elkészültének lehetősége egyre inkább a vágyálom kategóriába sorolódott.
Miután Lucas 2012-ben eladta filmes cégét a Disney-nek, nem volt kérdés, hogy az egeres médiabirodalom elsősorban a Star Wars-franchise-ra fekszik rá erőteljesen (és meglehetősen felemásan, legalábbis ami a számozott epizódokat illeti), de amint azt az Eötvös Cirkuszból jól ismerhettük, volt máááásik szellemi termék is a kalapban. Az Indiana Jones-filmsorozat ugyanakkor mégis teljesen más, mint a Star Wars, hiszen amíg az utóbbi egy számtalan lehetősséggel kecsegtető, óriási homokozó (a Tatuin esetében szó szerint), addig Jones karaktere egyet jelent Harrison Forddal, és így már mindjárt másként csattan az ostor.
Agg-odalom
A derék Harrison kerek-perec kijelentette, hogy ő Indiana Jones, apelláta nincs, el lehet szépen felejteni az újracastingolást, pedig egy időben még a fiatal Fordra úgy-ahogy emlékeztető Chris Pratt neve is felmerült. Mindössze annyit kért, hogy ha lehet, a 2008-as negyedik kaland után ne kelljen újabb 19 évet várni a következő filmre – ennyi idő telt el ugyanis az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (Indiana Jones and the Last Crusade, 1989) premierje és a Kristálykoponya között. Kérése végül is teljesült, 2008 óta ugyanis "mindössze" 15 év telt el, ki lehet számolni, hány éves ma Ford.
Amennyire a negyedik epizód nem foglalkozott a professzor korával a majd két évtizedes kihagyás után, úgy a mostani filmnek annyira központi témája lett, ha nem is az öregedés, de maga az idő. Ezt James Mangold (Az aszfalt királyai, Logan, A nyughatatlan) rendező-író is kiemelte, és hát nehéz lett volna mással foglalkozni a filmben. A kérdés tehát nem az volt, mi lesz az utolsó Indy-film fő vonulata, hanem hogy mindezt hogyan sikerül megírni. A feladat komolyságát jelzi, hogy míg a korábbi filmek közül csak egyetlen egyen dolgozott több, szám szerint két író – ez volt a 84-es Indiana Jones és a végzet temploma (I.J. and the Temple of Doom) – addig az ötödik film (angol eredetiben: I. J. and the Dial of Destiny, 2023) körül négy író bábáskodott, köztük a direktorral. Egyébként az a David Koepp is a csapat tagja volt, aki a Kristálykoponyát is papírra vetette, ilyen módon is hozzájárulva a kontinuitáshoz.
Mondhatnók tehát, hogy a forgatókönyv tekintetében igencsak meg volt kötve az alkotók keze, és mivel a "Hogyan oldjuk meg a körülrajongott, idős színészlegendák újraszerepeltetését?" című kérdés kapcsán a Kathleen Kennedy vezette Lucasfilm csúnyán leverte a lécet (lásd: Star Wars 7-8-9.), nagy kérdés volt, hogy Ford Han Solo melletti másik nagy szerepe milyen lezárást kap. Azt kell mondanom, hogy Mangoldék nemcsak jó, de szép munkát végeztek, pedig szinte minden ez ellen szólt, és ez sajnos a Disney üzletpolitikájában gyökerezik.
A kép forrása: Lucasfilm Ltd.
Múzeumi példány
Tartozom egy vallomással! Nemhogy nincs bajom az erős női karakterekkel, de például Carrie Fisher Leia hercegnője vagy épp Sigourney Weaver Ripley hadnagya esetében egyenesen rajongok értük. Ezt azért fontos tisztázni, mert nem sovinizmusból írom a következőket: a Disney az utóbbi tíz évben minimum a Star Wars esetében mást se csinált, csak feminista kiáltványokat. Nyilván fontos, hogy legyenek olyan karakterek is, akikkel a kislányok is tudnak azonosulni, de ezt úgy is meg lehet (meg kellene!) oldani, hogy közben a férfi karaktereket nem inkompetens, sőt impotens marhákként állítjuk be, akik az erős nő segítségére szorulnak. Értjük, hogy vannak rossz sztereotípiák, de itt igazából csak a másik oldalra sikerült átsúlyozni a libikókát, balanszba semmi nem került. Na most, amikor a készülő Indy 5 kapcsán felmerült Phoebe Waller-Bridge neve, felsóhajtottam. A Fleabag sokszorosan díjazott alkotója és főszereplője manapság az egyik legkelendőbb portéka Hollywoodban. Egy borzasztóan intelligens és vicces csajról van szó, aki pl. a legutóbb Bond-film kapcsán írói kreditekkel szállt be a titkosügynök-bizniszbe. A csőrömet a fentebb taglalt irány miatt látatlanban az piszkálta, hogy vajon mennyire lesz nőuralom az új Indy-filmben; vajon nem fokozzák-e le Fordot mellékszereplővé a saját sorozatában csak azért, hogy az új álomgyári kvótáknak megfeleljenek. Nagyon örültem neki, hogy a film javarészt rám cáfolt.
Waller-Bridge-nek úgy adtak az írók, hogy közben Fordtól nem vettek el, sőt szinte teljesen logikus volt, hogy az öreg prof az utolsó nagy kalandjához egy egyenlő női segítőt kapjon a keresztlánya, Helena Shaw személyében. Ilyen korábban nem volt, mert vagy a klasszikus damsel in distress karakterek kerültek a filmekbe (Marion Ravenwood az első, Willie Scott a második vagy Elsa Schneider a harmadik filmben), vagy férfi bajtársak (Sallah, id. Henry Jones, Mutt Williams, Mac) ügyködtek Indy körül. Az ötödik kaland ugyanakkor bátran emelt át elemeket régebbről is, így a Végzet temploma Picúrja után ismét kaptunk egy inkább hasznos, mint idegesítő gyerekszereplőt Teddy (Ethann Isidore) személyében.
Indiana Jones visszatérő mondása volt a filmekben, hogy az adott tárgynak márpedig a múzeumban a helye. Ez a mondat jelen esetben már a főszereplőre is ráillik, de nem pejoratív értelemben. Mangoldék érezhetően úgy bántak Indy-vel, mint a nagy értékű régészeti leletekkel szokás: a legnagyobb tisztelettel és alázattal. Megtehették volna, hogy öregvicceket puffogtatnak, úton-útfélen letatázzák a koros professzort, és amikor először látjuk Jonest 69-ben, a film jelenében, volt is egy röpke rossz érzésem, amely azonban gyorsan elmúlt. Nyilván nem lehet elhazudni Ford 81 évét, de nem is kell, ellenben jól kell megírni a sztorit, hogy a megfelelő húrokat pendítse meg. És ez sikerült!
A kép forrása: Lucasfilm Ltd.
Sors-terv
A történet 1944-ben veszi kezdetét az Alpokban, amikor is a nácik elfogják a bázisukként használt kastély környékén ólálkodó Indiana Jonest. A professzor a németek által megszerzett Longinusz lándzsáját próbálta meg elcsenni, amellyel a legenda szerint a keresztre feszített Jézus vérét ontották. Minthogy Adolf Hitler '44-ben már erősen érezhette, hogy nem áll jól a szénája, ezért az okkult tanok iránt mélyen érdeklődő führer minden követ megmozgat, hogy misztikus erejű tárgyakkal fordítson a háború menetén – ahogy ezt például Az elveszett frigyláda fosztogatói (Raiders of the Lost Ark, 1981) vagy Az utolsó kereszteslovag esetében is láthattuk. A náci kutatásokat vezető Jürgen Voller (Mads Mikkelsen) rájön, hogy a lándzsa hamisítvány, talál azonban valami sokkal értékesebbet: Arkhimédész tárcsáját, az úgynevezett Antiküthérát. A digitálisan (és többnyire meggyőzően) megfiatalított Indy és az őt segítő Basil Shaw (Toby Jones) oxfordi régészprofesszor egy rendkívül látványos szekvencia során végül megszerzik a tárcsa nácik által birtokolt felét, azzal a céllal, hogy az végre múzeumba kerülhessen. Snitt.
Huszonöt évvel később, 1969-ben Henry Jones professzor épp nyugdíjba vonul a New York-i Hunter College-ból, ahol tíz éven át dolgozott. Váratlanul felkeresi őt keresztlánya, Helena Shaw, aki apja, Basil nyomdokain járva maga is a "sors tárcsájának" megszállott kutatója lett. Jones figyelmezteti ugyan, hogy az édesapja karrierje és szellemi-testi egészsége is erre ment rá, de mikor megmutatja a lánynak az irodájában elrejtett ókori tárgyat, Helena ellopja azt, nyomában fegyveresekkel, akiket az időközben a NASA-nal elhelyezkedő Jürgen Voller pénzel, egyelőre nem ismert okokból.
Jones a keresztlánya után ered, így jut el Tangerbe, majd Görögországba és végül Szicíliába, miközben nemcsak Helena csatlakozik hozzá, hanem a fiatal tolvaj, Teddy is, akikkel együtt próbálja meg megakadályozni Voller végső tervét. A náci tudós rájött, hogy az Antiküthéra segítségével Arkhimédész hasadásokat volt képes előrejelezni az időben. Aki tehát birtokolja az időutazás képességét, nemcsak a maga ura lehet, de az egész világé, legalábbis Voller elmélete szerint.
A kép forrása: Lucasfilm Ltd.
Egy MacGuffin-menü rendel!
Már a legelső Indy-film után fontos kérdéssé vált, hogy vajon a kalandor professzor legközelebb milyen kincset ment majd meg az utókor számára. A filmes szakmában MacGuffinnak nevezik azt a tárgyat, amely körül adott esetben egy-egy sztori forog, nem csoda hát, ha egy régészt főszerepeltető franchise meglehetősen könnyen talál olyan legendás tárgyakat a történelemből, amelyre egy komplett scriptet fel lehet húzni. (Kivétel talán a második film Sankara-kövei, amelyek feleannyira sem voltak érdekesek, mint a halálkultusszal házaló, szívtipró szívtépő rosszfiúk.) A frigyláda, a misztikus kövek, a Szent Grál és a kristálykoponya után végül az egyébként szintén létező arkhimédészi tárcsára esett a filmesek választása, amely több szempontból is jó ötletnek bizonyult.
Egyrészt amennyire lerágott csont már az időutazás, annyira távol állt a téma eddig az Indy-sorozattól. Jóllehet a negyedik rész kapcsán a mai napig sokan veszik elő Lucasékat az "interdimenzionális" lények miatt, az időhasadások előrejelzése és a történelem befolyásolása így is elszálltabb toposz, mint ami a korábbi, földhözragadtabb epizódokat jellemezte. Az első előzetesek kapcsán rengetegen találgatták, hogy vajon Indy maga utazik-e majd vissza a múltba, hogy valamit rendbe tegyen vagy esetleg épp mást akar majd megakadályozni ebben. A kérdés már csak azért is érvényes volt, mert Jones esetében bőven akadt elhordozandó kereszt: miután fiuk, Mutt (akit Shia LaBeouf alakított a Kristálykoponyában, de az új filmben már egyáltalán nem szerepelt) életét vesztette a vietnámi háborúban, Indy és Marion (Karen Allen) házassága is tönkremegy, részben a nő feldolgozatlan gyásza miatt. Az idős professzor ugyanakkor nem süllyedt bele az önsajnálat mocsarába: a szokásos keménységgel viseli sorsát, még ha belül meg is tört.
Ha úgy vesszük, a sors tárcsája most minden korábbinál "üresebb" MacGuffin. Nem magára mutat, nem feltétlen amiatt fontos, amit tud, hanem amit jelent. Mást jelent Indy-nek és mást Vollernek, aki tényleg a történelem menetének megváltoztatására akarja használni: terve szerint visszautazik 1939-be, hogy meggyilkolja az őrült Hitlert, aki szerinte elvesztette a háborút, s vele együtt elveszejtette a Harmadik Birodalmat.
ÉS MOST SPOILER KÖVETKEZIK!
A végjátékban Vollerrel együtt Indy, Helena és egy másik repülőgéppel az időhasadékon szintén átjutó Teddy is Szirakuza ostromához, vagyis Kr.e. 212-be érkezik meg, a csata közben pedig magával Arkhimédésszel is találkoznak. Voller tévedett, de mint kiderült, ez "beépített hiba" volt: Arkhimédész úgy találta ki a szerkezetet, hogy bárki is kaparintsa meg a jövőben, az hozzá vezesse vissza.
Indiana nem esik kísértésbe, mint Voller. Nem akarja megváltoztatni a történelmet, de maradni akar, hogy segítse az ókori matematikust. Egyben a gyászától is szabadulni szeretne, hiszen ha úgy vesszük, ott, Krisztus előtt 212-ben az apja halála, Mutt halála és a válása sem történt még meg. Ezt persze nem mondják ki a szereplők, borzasztóan is hangzott volna, mindenesetre a film végén úgy látjuk a professzort, mint soha azelőtt: a régieket végképp lezárni akaró figuraként, aki maga is az általa oly sokat kutatott múlt részévé válna.
A kép forrása: Lucasfilm Ltd.
Hadd fájjon!
A professzor azonban – Helena hathatós közbelépésével – nem maradt Arkhimédész mellett, hanem visszatért New York-i otthonába. Amikor ez a jelenetsor következett, kissé bosszús voltam, hiszen a film befejezése így meglehetősen antiklimatikus lett. Hol van az érzelmes konklúzió? Miért nem búcsúzhatott el a jövőtől Jones? Miért kellett visszarángatni oda, ahol csak a fájdalom és a veszteség az, ami körülveszi? Hamar kiderült, hogy a jelenben sincs minden veszve.
Fontos volt, hogy a film során csak megemlített Marion az utolsó percekben meg is jelenjen, és itt megint csak meg kell dícsérnem az írókat. Olyan főhajtás volt ez a jelenet a legelső Indy-film, ezzel együtt pedig az egész sorozat előtt, ami egy kicsit az én lelkelmet is megülte, a jó értelemben. Ezt már nem is szeretném elspoilerezni, annyira szép lett.
A film ugyanúgy John Williams jól ismert taktusaival zárul, mint az eddigiek, ugyanakkor Indy hiába veszi fel még egyszer a kalapját, tudhatjuk, hogy újabb kaland ebből már nem lesz. Ahogy a 91 éves Williams maestro sem szerez már több zenét, ehhez a sorozathoz legalábbis egészen biztosan. Sem a 79 éves Lucas, sem a 76 éves Spielberg nem vállal már részt egy újabb Indy-epizódban (itt is "csak" executive producerek voltak), és természetesen Harrison Ford sem lesz már többé egy újabb Indiana Jones-film főszereplője. Eltelt az idő, eljárt az alkotók és a főszereplő felett is, és ha ez valakinek egy kicsit is fáj, az azt jelenti, hogy ez a sorozat adott valamit nekünk, a mozi szerelmeseinek.
Nemcsak egy ostort és egy fedorát, nemcsak az ismerősen gyűrött bőrkabátot vagy azt a bizonyos sebhelyet Jones professzor állán. Nemcsak Sallah, Marcus, Picúr vagy épp Renaldo (az új filmben fájdalmasan kevés teret kapó Antonio Banderas) barátságát. Nemcsak az egzotikus helyszíneket, az életre kelt legendákat, amelyek még a tények szerelmesének tartott kalandort is lenyűgözték. A kaland élményét adta nekünk ez a sorozat, az elvágyódásét, a küzdelemét valami többért. Annak a vágyát, hogy megőrizzük azt, ami eleinktől ránk maradt. És persze ezzel együtt elgyászolunk egy érát is, amely során merész filmesek emelkedtek fel és írták újra mindazt, amit addig a filmgyártásról gondoltunk.
Nem tökéletes, támadhatatlan filmekről van szó, és persze ezek egyébként is "csak filmek". Mégis, semmiért nem cserélném el őket, mert ahogy Fordtól a karizmáját és a csibészes mosolyt, úgy tőlünk, rajongóktól sem lehet elvenni Indiana Jones legendáját.
-400x225.jpg)
