Nevelőszülők nyújthatnak biztonságot a családokból kiemelt gyermekeknek

2023. március 8. 09:15 | Mikóczy Erika

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató hosszú ideje működik a gyermekvédelem területén. A feladatokról és a közösségben rejlő lehetőségekről a szervezet területi vezetőjével, Bulla Erikával beszélgetett a 7.Tv Aktuális című műsorában Vári Bianka műsorvezető.

– A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató mióta foglalkozik családból kiemelt gyermekekkel? És milyen tevékenységeket folytatnak jelenleg?

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató a Szeged-Csanád Egyházmegye működésében működik immáron több mint 10 éve. 2021. január elseje óta pedig már 13 megyében vagyunk jelen az országban, és közel hétezer gyermekről gondoskodunk.

 

– Milyen formában gondoskodnak ezekről a gyermekekről?

Kétféleképpen: nevelőszülői hálózatot, illetve lakásotthonokat működtetünk az országban ebben a 13 megyében, köztük Békés megyében is.

 

– Békés megyében hány gyermekkel vannak kapcsolatban?

A megyében a nevelőszülői hálózatban, illetve 3 gyulai lakásotthonunkban összesen több mint 500 gyermekről gondoskodunk a mindennapokban. Próbáljuk nekik megteremteni azt, hogy családpótló közegben éljenek, nevelkedjenek.

 

– A gyulai lakásotthonról mit lehet tudni? Mennyiben más ez, mint ha nevelőszülőnél helyeznek el gyermeket?

Gyulán 3 lakásotthonunk működik 2020. július elseje óta. Mind a 3 lakásotthonban 10-10 gyermekről tudunk gondoskodni. A nagy intézményi rendszereket korábban már kiváltották a kisebb lakásotthonok, hogy minél családiasabb közeget tudjunk biztosítani. Itt 12 éven felüli gyermekek vannak, és egészen a tanulmányaik befejezéséig lehetnek nálunk, akár 18 éves koruk után is. A lakásotthonokban nem egy személy gondoskodik állandóan a gyermekekről, hanem nevelők, gyermekfelügyelők, pszichológus, fejlesztőpedagógus. Illetve ugyanúgy járnak ők is iskolába, ugyanúgy járnak sporttevékenységre, és a tehetséggondozásban is részt vesznek. Annyi a különbség, hogy ők 10-en együtt élnek, és ebben a közegben kell nekik megoldaniuk a mindennapi feladatokat.

 

– Gyermekvédelmi gondoskodásban lévő gyermekekről gondoskodnak. Milyen okok vezethetnek addig, hogy egy-egy gyermeket kiemelnek a saját családjukból?

A saját családból való kiemelés már egy hosszabb folyamat része, ha nem olyan eset történik, amely miatt azonnali kiemelésre szorulnak a gyermekek. Ha a család nem képes valami oknál fogva ellátni a gyermekeket családon belül, vagy ha esetleg súlyosabb esetek történnek, bántalmazás, abúzusok – akkor ki kell emelni a gyermeket a családból. Ezek a gyerekek megszenvedik a családon belüli traumákat, ugyanakkor a kiemelés is egy olyan trauma, amelynek a feldolgozását egyedül egy kicsiny gyermek nem tudja megoldani. Ehhez nagyon nagy segítségre van szükségük.

 

 

– Ezekről az esetekről hogyan értesülnek?

Mi a területi gyermekvédelmi szakszolgálaton keresztül kapunk jelzést, hogy van egy, kettő, három gyerkőc, akinek elhelyezést kell biztosítani. 12 év alatt mindenképp nevelőszülői elhelyezés szükséges, nekik keresünk nevelőszülőt, ahol az ő kis életüknek megfelelő a családi közeg.

 

– Ha például Békés megyében egy településen kiemelnek egy gyereket, őt igyekeznek a közelben elhelyezni, vagy esetleg máshova kerül?

Igazából a családba illesztjük be gyereket. Tehát a megyében működik a hálózatunk, és függetlenül attól, hogy melyik településről van kiemelve a gyermek, számára a legoptimálisabb családot igyekszünk megtalálni. Ez nem feltétlenül ahhoz a településhez van közel, ahonnan kiemelték. Igyekszünk a gyerkőcnek olyan közeget biztosítani, ahol be tud illeszkedni, ahol megtalálhatja azt a nyugalmat, azt az állapotot, amelyben a traumáit a későbbiekben fel tudja dolgozni, ahol szerető családra találhat.

 

– Milyen feladatai vannak egy nevelőszülőnek?

A nevelőszülőnek elsődlegesen gondoskodnia kell a rábízott gyermekekről. Amikor a nevelőszülő fogadja a hozzáérkező gyermeket, nem tudjuk, hogy az mennyi időre szól. Lehet, hogy ez néhány hónap, de lehet akár néhány év is. Igyekszünk felkészíteni a nevelőszülőket arra, hogy ebben az átmeneti időszakban teljes körű ellátást nyújtsanak a gyermeknek, tehát ugyanúgy gondoskodjanak róla, mint a saját gyermekeikről. Tehát főznek rájuk, játszanak velük, óvodába, iskolába, ha kell, fejlesztésre viszik őket. Viszont csak addig, amíg a gyermekeknek a sorsa nem rendeződik. Ha a vér szerinti családnak sikerül rendeznie a hátterét, a gyermek visszahelyezhető a saját szüleihez. Ha a vér szerinti család nem tudja rendezni a dolgait, akkor örökbe fogadhatóvá válhat és egy új családba kerülhet a gyermek. Az örökbefogadó családba pedig már saját gyermekként kerül be.

 

– Hogyan válhat valaki nevelőszülővé?

Először is úgy, hogy megérik benne a gondolat: ő szeretné ezt a hivatást választani. Általában nem egy ötlettől vezérelve jelentkeznek hozzánk a nevelőszülő-jelöltek, hanem ez már akár hetek, hónapok, vagy évek óta érlelődik bennük. Ha eldöntötték, tudnak jelentkezni a területi igazgatóságokon. Ha valaki mélyebben bele szeretné ásni magát, hogy hogyan lehet nevelőszülő, a www.szentagota.hu oldalon tud utánanézni, a „Nevelőszülő szeretnék lenni!” menünél. De itt Békéscsabán is tudnak nálunk jelentkezni a Békés megyei illetékességű településekről.

 

– Ki alkalmas nevelőszülőnek? Mik azok a tulajdonságok, amelyekkel jó, ha rendelkezik az ember?

Először is, hogyha megérett a gondolat, és jelentkezik hozzánk, kell küldenie egy önéletrajzot, és egy motivációs levelet. Ezek után a kollegáim fölveszik vele a kapcsolatot, hogy tisztázzuk, mi az ő motivációja, és valóban nevelőszülő szeretne-e lenni. Voltak, akik örökbefogadóként jelentkeztek hozzánk – őket a megfelelő helyre irányítjuk. Aki pedig valóban nevelőszülő szeretne lenni, annak egy többlépcsős kiválasztáson kell keresztülmennie, ami egy team beszélgetésben kezdődik. Itt megismerkedünk a motivációjával, az ő élettörténetével, hátterével. Ezt követi egy környezettanulmány, illetve orvosi és pszichológia alkalmassági vizsgálaton kell részt vennie. Ezen kívül a jogszabályi feltételeknek is meg kell felelnie, 24. életévet betöltött személynek kell lennie, erkölcsileg fedhetetlennek, büntetlen előéletűnek. Ha mindent rendbe találunk nála, akkor egy 60 órás képzést kell elvégeznie. Nemcsak a nevelőszülőnek, hanem – ha van – a házastársának, illetve az élettársának is. Mert abba a családba, ahova bekerül, nemcsak az az egy személy fog a gyermek életében részt venni, nemcsak ő fog róla gondoskodni, hanem mindenki, aki abban a családban jelenleg él.

 

– Milyen materiális, fizikai feltételei vannak annak, hogy valaki gyermeket fogadhasson az otthonába?

Mi nem luxust szeretnénk a gyermekeknek, hanem egy élhető, családias közeget, ahol a gyermekeknek biztosított az a kis szoba, vagy az a kis rész, ahol ő el tud különülni, ahol meg tudja magának az életet teremteni, ahol van egy saját kis zuga. Legyen ott ágya, íróasztala, ha tanuló gyerekről beszélünk, illetve olyan környezete kell legyen, ahol nincs veszélyeztető tényező.  Mindennek olyannak kell lennie, hogy egy gyermeket nyugodt szívvel beengedhessünk oda, és tudjuk hogy ott biztonságban lesz.

 

– A nevelőszülőség egyébként főállásnak számít?

Így van, foglalkoztatási jogviszonynak számít 2014 óta. Beleszámít majd a nyugdíjba is. Illetve akik korábban dolgoztak, GYED-et is igénybe tudnak venni a gyermekeink után. A nevelőszülők közül többen is dolgoznak, folyamatosan van munkaviszonyuk. Ugyanúgy, mint egy átlagos családban, reggel elviszik óvodába, iskolába a gyermekeket, dolgoznak mellette. Délután pedig együtt hazamennek, főznek, tanulnak, attól függően, hogy milyen feladatok vannak és játszanak. Hétvégente esetleg kirándulnak, programokat szerveznek. Tehát ugyanúgy tudnak élni, mint egy olyan család, ahol vérszerinti gyermekeket nevelnek.

 

– Egyébként hogyan történik a kapcsolattartás a vér szerinti családdal?

Ez szabályozott. Amikor a gyermek nevelésbe vételére sor kerül, akkor a határozatban szerepel, hogy mely napokon, milyen időközönként tarthat kapcsolatot a gyermekkel a vér szerinti szülő vagy vér szerinti családtagok, illetve hogy kikkel és milyen formában tarthat kapcsolatot. Lehet olyan eset is, amikor a vér szerinti szülő pár napra hazaviheti a gyermeket.

 

– Jelentős trauma a gyereknek a családból történő kiemelés is. Hogyan tudják segíteni ennek a feldolgozását?

Természetesen van szakmai háttér. Elsődlegesen, amikor odakerül a gyerkőc, hogy belép a nevelőszülő ajtaján. A nevelőszülő az az elsődleges személy, akivel a gyerek találkozik. Ő az, aki próbálja megteremteni azt a bizalmi közeget, hogy a gyermek megnyugodjon, biztonságban érezze magát. Ehhez a gyermekeinknek nem kell tenniük semmit azon kívül, hogy ők ott vannak, és engedik azt, hogy valaki szeretettel forduljon feléjük. Ezen kívül van szakembergárda, amely segít a mindennapokban. A nevelőszülői tanácsadó tanácsokkal látja el a nevelőszülőket, de benne van a gyermekek életében is. Ezen felül pszichológus és fejlesztőpedagógus is segíti a nevelőszülőket, ha szükséges. Nem a nevelőszülők, hanem gyermekvédelmi gyámok döntenek a főbb kérdésekben, illetve ott vannak ők is a gyermekeink életében, támogatják a nevelésüket.

 

– A nevelőszülői hálózat tagjai kapcsolatban vannak egymással, rendszerint különböző közösségi programokat szerveznek számukra. Mi volt a legutóbbi?

Békés megyében folyamatosan igyekszünk programokat biztosítani a nevelőszülői hálózatunknak, illetve ők maguk is kezdeményezéseket tesznek arra, hogy különböző hangulatos programokat tartsanak. Legutóbb Körösladányban volt egy tavaszváró programunk, melyre Körösladányból, illetve a környező településekről érkeztek a családjaink. Több mint 120 fő volt jelen, volt jelmezverseny, sütiverseny, voltak játékos feladatok. Igyekszünk olyan programokat szervezni, amellyel ki tudjuk mozdítani őket a hétköznapokból, és ahol azt érezhetik, hogy közösséghez tartoznak, van kihez fordulni. Sokszor a nevelőszülőink nem feltétlen csak a szakembereket kérdezik meg egy-egy nehézség esetén, hanem egymással is megosztják a tapasztalataikat, illetve nyugodtan kérnek tanácsot egymástól.

 

– Az év hátralévő részében mi még a menetrend?

Ágotafalván, Bács-Kiskun vármegyében rendszeresen vannak élménypedagógiai programok, ahova Békésből is mennek a gyermekeink. Ott is volt farsangi mulatság, sakkverseny, csocsó, darts-bajnokság. Békés vármegyében tervezünk még sportrendezvényeket, illetve minden évben van egy nagy családi nap, amelyre a megye összes nevelőszülőjét és a gyermekeket, valamint a lakásotthonunkban élő gyermekeinket is meghívjuk. Itt a szépségbemutatótól kezdve, a kutyás bemutatón át a különböző játékos tevékenységekig, kreatív foglalkozásokig, számos program közül választhat mindenki.

További programok »

FEL