A Féja Géza téren található, 2022 óta üresen álló egykori postaépület sorsa rendeződhet. Bálint József alpolgármester elmondta: az ingatlant a Béthel Alapítvány veheti használatba, amely kötelező önkormányzati feladatot is ellát, így a döntés több szempontból is előnyös a város számára. Az alapítvány bérleti díjat fizet majd, emellett az épület teljes fenntartási költségét is vállalja.
– Ezzel kapcsolatban készült egy előterjesztés a közgyűlésre, amely az ingatlan hasznosításáról szólt. Nagy örömünkre szolgál, hogy Bonnyai Sándor, a Béthel Alapítvány elnöke és maga az alapítvány olyan tevékenységet folytathat majd ebben az épületben, amely egyébként kötelező önkormányzati feladatot is ellát – fogalmazott az alpolgármester.
A tájékoztatón szóba kerültek az Andrássy úti platánfák is, amelyek hosszú évtizedek óta meghatározó elemei Békéscsaba városképének. Opauszki Zoltán hangsúlyozta: a szakértői vizsgálatok szerint a 256 fát érintő állományból 46 beteg és balesetveszélyes fa kivágása elkerülhetetlenné vált, további 49 fa hosszú távú megtarthatósága pedig kérdéses.
A frakcióvezető hozzátette: a közgyűlés támogatásával egy többéves, fokozatos megújítási program indulhat el, amely a szükséges fakivágások mellett a megmaradó állomány intenzív gondozására és az új fák telepítésére is fókuszál.
– A tanulmány azt is részletesen megfogalmazta, milyen szakmai lépések szükségesek ahhoz, hogy ezt a fasort megfelelő beavatkozásokkal gondozni tudjuk, javítsuk az állapotát, gondoskodjunk a pótlásokról, és hosszú távon is megőrizzük ezt a kiemelt értéket a következő generációk számára – emelte ki Opauszki Zoltán.
Az alpolgármester arról is beszámolt, hogy a város a közgyűlés döntése alapján modern ágaprító gépet bérelhet a DAREH-től kedvező feltételekkel. A cél az, hogy a zöldhulladék kezelése hatékonyabbá váljon, a keletkező mulcsot és faaprítékot pedig helyben hasznosítsák újra.
A sajtótájékoztatón szó esett egy új uniós energetikai pályázatról is. Ennek keretében Békéscsaba akár 1,8 millió euró támogatást nyerhet intelligens energetikai rendszerek fejlesztésére. A projekt célja, hogy több békéscsabai műemlék és műemlékjellegű középület energiaellátását minél nagyobb arányban megújuló energiaforrások biztosítsák.