Fülöp Csaba kiemelte, hogy egy rendkívül részletes felmérés született az Andrássy úti fákról, hozzátette, hogy a szakember, növényorvos által készített terv és diagnosztika egyesével mind a 256 fát górcső alá vette, és ez alapján megkezdődhetnek az állomány frissítését célzó munkálatok.
– Negyvenhat olyan fa van, amely sajnos már nem menthető meg. Ezek kivágása elkerülhetetlen, ugyanakkor ez fokozatosan, hosszabb idő alatt történik majd meg. Nem lesz olyan szakasza az Andrássy útnak, amely teljesen fa nélkül maradna, hiszen a fák sűrűn helyezkednek el egymás mellett – fogalmazott Fülöp Csaba.
A képviselő hozzátette: természetesen a fakivágásokat fapótlás is követi majd, emellett több olyan platán is van, amelyet nem kell kivágni, ugyanakkor speciális kezelést kapnak annak érdekében, hogy élettartamuk meghosszabbodjon.
Fülöp Csaba kiemelte: a város más, hasonlóan idős fasorai és fásított területei esetében is érdemes lenne hasonló állapotfelmérést végezni a közeljövőben.
A sajtótájékoztatón a városi térfigyelő kamerarendszer fejlesztése is szóba került. A képviselő elmondta: az önkormányzat már 2024-ben megkezdte az előkészítő munkát, amikor a 12 egyéni választókerületi képviselőtől helyszínjavaslatokat kértek be új kamerák telepítésére.
– Az önkormányzat mind a 12 helyszínre elkészítette az engedélyes terveket. A mostani költségvetés tette lehetővé, hogy a város megtegye a következő lépést, amelyről a városfejlesztési bizottság szerdán döntött. A 2026-os költségvetésben rendelkezésre álló források két helyszínen teszik lehetővé térfigyelő kamerák telepítését. Nagy öröm számomra, hogy ezek közül az egyik a Szigligeti utcai játszótér és annak környezete lesz – emelte ki a képviselő.
Fülöp Csaba hozzátette: a környéken található Schéner-műalkotások az elmúlt időszakban többször rongálás áldozatává váltak, emellett a szabálytalan parkolás, a hangoskodás és a játszótéri eszközök nem rendeltetésszerű használata is problémát jelent a környéken.
A képviselő elmondta: a fejlesztés megvalósításához beszerzési eljárást írnak ki, ugyanakkor a két új kamera rendszerbe kapcsolásához a háttérinformatikai rendszert is fejleszteni kell.
A bizottság döntése alapján a 2026-os költségvetés terhére a Szigligeti utcai játszótérnél, valamint az Orosházi úti felüljáró alatti területen kezdődhet meg a térfigyelő kamerarendszer kiépítése.