Fülöp Csaba: Békéscsaba önkormányzata kiegyensúlyozott gazdálkodást folytat

2025. november 7. 12:52 | Fajó Attila

Fülöp Csaba független önkormányzati képviselő sajtótájékoztatón értékelte a csütörtöki, csabai közgyűlés döntéseit. A sajtótájékoztató fókuszában a vármegyeszékhely költségvetésének aktuális helyzete, illetve egyéni választókerületét érintő fontosabb változások álltak.

Fülöp Csaba kiemelte: a  közgyűlésen áttekintették Békéscsaba 2025. évi költségvetésének alakulását, az év eddig eltelt 9 hónapjában, ami bizakodásra ad okot.

– 101 százalékon van a helyi iparűzési adó teljesülése, ami nagyon-nagyon fontos dolog, hiszen ez az a bevételi típus, amelyből az önként vállalt feladatainkat is meg tudjuk valósítani. Az az összeg, amit 2025-re beterveztünk, teljesült, sőt már egy kicsit túl is teljesült – mondta el az önkormányzati képviselő.

Fülöp Csaba kiemelte: gazdaságfejlesztő döntés is született a tegnapi közgyűlésen, melynek értelmében az önkormányzat továbbra is támogatja a nyomdaipari oktatókat, ahogy teszi azt 2015 óta folyamatosan. Ezzel meg kívánják őrizni, hogy a város továbbra is a nyomdaipar fellegvára maradjon, mind az oktatás, mind a vállalkozások területén.

A városban több helyen is változik a forgalmi rend. Fülöp Csaba egyéni választókerületében ez nevesül a Szigligeti utcai játszóteret érinti, ahol a változás az ottlakók és a játszóteret használó gyermekek szüleinek kérésére történik meg. Eddig többen hanyagul keresztül hajtottak a játszótéren személygépkocsival, a most született döntés értelmében, a játszóteret körülölelő út egyirányúsítása mellett, már behajtásgátló poller fogja megakadályozni, hogy balesetveszélyes helyzetek alakuljanak ki.

– Már az eggyel korábbi közgyűlésen is szó volt róla, hogy 850 ezer forintos plusz támogatáshoz jussanak a körzetek, amit a saját területemen a zöldterület védelemre, újabb kerékpártárolók telepítésére, továbbá sármentesítő burkolat kialakítására kívánok fordítani – összegezte Fülöp Csaba.

További programok »

Friss hírek

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL