Régiós dalversenyt rendeztek Békés városában

2026. május 22. 17:54 | Fajó Attila

A Hagyományőrző Népdalkörök, valamint Szólóénekesek Régiós Dalos Versenyének adott otthont Békés város kulturális központja pénteken. Az eseményt a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége rendezte meg.

Békésen rendezte meg a Békés Megyei Nyugdíjas Szövetségek Egyesülete a Hagyományőrző Népdalkörök valamint Szólóénekesek Régiós Dalos Versenyét. Reggeltől délutánig szebbnél-szebb dalok, nóták szórakoztatták a megjelenteket és állították komoly kihívás elé a szakavatott zsűrit.
 
– Polgármesterként minden esetben megtisztelő lehetőségnek tekintem, amikor egy kulturális esemény, rendezvényt vagy épp versenyt szerveznek a városban. A bemutatkozás és hagyományőrzés mellett számomra ez azt is üzeni, hogy Békés méltó otthona úgy a zenei hagyományok ápolásának, mint a különféle közösségek gyarapodásának. Helyi nyugdíjas egyesületeink jelentős részt vállalnak a közösségi élet gyarapítása terén, mint ahogy maga a kórusmozgalom is szorosan összekapcsolódik a békési zenei történelemmel – írta az esemény kapcsán közösségi oldalára Kálmán Tibor, Békés város polgármestere.
 
A főszervezők képviseletében Szrenka Pálné kiemelte: a hagyományok tovább éltetése a cél a rendezvénnyel és Debrecenből, illetve Ópályiból is érkeznek népdalkörök, tudásukat megmutatni a Közép-békési kisvárosba. 
 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Ez nem egy magyar-török háború volt – újabb fejlemények a mohácsi csatáról

Igazi kuriózumot, a mohácsi csata legújabb kutatási eredményeit összegző kötetet mutattak be csütörtökön, a Békés Megyei Könyvtárban, a 97. Ünnepi Könyvhét keretében. A Mohács: számvetés – Tanulmányok az 1526. évi mohácsi csatáról című könyvvel kapcsolatban Varga Szabolcs, a kötet szerkesztője válaszolt Szabó László, a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium főigazgatójának kérdéseire.
19:43
FEL