30 éves a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége

2026. június 13. 14:07 | Such Tamás

A békéscsabai Kornélia Étterembe szombaton közel 250-en érkeztek, hogy méltó módon megünnepeljék a kerek évfordulót. "30 év egy röpke pillanat: felnőttek a gyerekeink, unokáink lettek és mi mégis megőriztük magunkban a fiatalságunkat" – fogalmazott Müller János, a Magyar Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöke.

Hegyesi Zsuzsanna, a Szeghalmi Búzavirág Nyugdíjas Egyesület elnöke elárulta, mindent megteszek annak érdekében, hogy a nyugdíjasaik minden egyes rendezvények ott legyenek, hiszen így maradnak sokáig fiatalok.

 

A rendezvényen a nyugalmazott határvadászok is megjelentek (jobbszélen: Koczka Ferenc) – Fotó: Such Tamás / behir.hu

– A Búzavirág egy nagy létszámú egyesület, amelynek az elmúlt 12 évben nem csökkent száz fő alá a taglétszáma – fűzte hozzá. – Rettentő sok programon, nagyon sok versenyen vagyunk jelen. Azonfelül a megyei elnökség alelnöke is vagyok, ezáltal a szeghalmi csapattal aktívan részt veszünk a megyei rendezvények háttérmunkájában.

A program folyamán egyebek mellett köszöntőt mondott Herczeg Tamás is. A volt országgyűlési képviselő őszintén megvallotta, már ő is betöltötte a 65-öt. „A minap 140 alá esett a vérnyomásom, és nyomban elmentem a háziorvosomhoz. Úgy látszik, hogy a stresszmentes élet az bizony sokat jelent” – fűzte hozzá.

Továbbá Müller János, a Magyar Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöke elárulta, 300 ezer forintos sportkerettel támogatja az 30 éves egyesületet, majd beszéde végén megköszönte Szrenka Pálné áldozatos munkáját, aki 17 éve a megyei szövetség elnöke.

 

Galéria

 

– Most is megjelent tíz szervezet, akik alapítótagjai a szövetségnek – jelentette ki Szrenka Pálné. – Mondhatni akkor egy nagyot gondoltak, elkezdtek valamit, hogy összehozzák a nyugdíjas társadalmat. Akkor még nem tudták, hogy mi lesz ebből az egészből. Azóta tényleg érdekeket védünk, programokat szervezünk, folyamatosan tesszük a dolgainkat, méltányossági nyugdíj kérelmeket, egyszerű segélyeket, gyógyszertámogatásokat, étkezést intézünk.

A beszédek után Hricsovinyi Tamás önkormányzati képviselő megemlítette, közel 40 éves kora által elmondhatja, hogy már elég öreg ahhoz, hogy az elmúlt 20 évben a közösség életében megjelenve sokat lásson, és nagyon reméli, hogy Erzsikével is még legalább 20 évig együtt dolgozhat. Mjad egy virágcsokorral és egy tábla csokoládéval köszöntötte az elnökasszonyt, valamint hozzáfűzt, 100 ezer forinttal támogatja az egyesületet. 

 

 

Azt követően az ebéd előtti időintervallumot a pazar muzsika és a szolid tánc töltötte ki.

További programok »

Itthon

Magas a tét – Sikeresen zárult a GAZEK™ Zuhanásbiztonsági Szakmai Nap Csabán

Nagy érdeklődés mellett, sikerrel zajlott le a CsabaParkban a „Magas a tét” elnevezésű GAZEK™ Zuhanásbiztonsági Szakmai Nap. A rendezvény a Békés Vármegyei Munkahelyek Biztonságáért Munkacsoport és a Békéscsabai Szakképzési Centrum közös szervezésében valósult meg, célja pedig a magasban végzett munka biztonságának és hatékonyságának növelése volt.
2026. július 3. 15:53
FEL