Kolbászgyúrással ünnepelték a nyugdíjasok az idősek világnapját Békéscsabán

2022. október 1. 17:09 | Vincze Attila

A Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége idén is megrendezte az idősek világnapját szombaton a CsabaParkban. Az Őszutó Fesztiválon a jó hangulat mellett ezúttal is a kolbászgyúrásé volt a főszerep.

Az esemény reggel 9 órától rögtön a hagyományosnak mondható, immár VI. Kolbászolimpiával indult, ahol ezúttal a megye minden szegletéből, összesen 25 kolbászgyúró csapat mérte össze tudását. Az elmondások alapján természetesen mindenki a saját receptjére esküdött, de a díjazottak köre csak később, a délutáni eredményhirdetés folyamán derült ki. A résztvevők között volt például az Okányi Műkedvelők Egyesülete is, akik ugyan először jöttek el kolbászt gyúrni a csabai rendezvényre, azonban korábban a gödőllői kolbásztöltő versenyeken szép eredményeket értek el. 

Az esemény házigazdája, a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetségének elnöke a behir.hu-nak elmondta, hogy minden évben megemlékeznek az idősek világnapjáról, de ettől függetlenül egész évben igyekeznek segíteni a szépkorúakat. Szrenka Pálné kiemelte, hogy az ilyen rendezvények célja elsősorban az, hogy az idősek amíg lehet, együtt legyenek és a kolbászgyúrás pedig nem utolsósorban egy remek közösségépítő program is egyben.

– Szakértő zsűrink van, és ők szakszerűen megnézik az elkészült kolbászok állagát, színét, illetve az elkészítését, de értékelik a dekorációt, azt is, hogy milyen környezetben készültek a kolbászok és a díszítésért is jutalom jár, mert vannak, akik csodálatosan dekorálnak és ezt is figyelembe veszi a zsűri – magyarázta. 

 

Idén is sok nyugdíjas korú látogatott ki az idősek világnapi rendezvényre a CsabaPark rendezvénycsarnokába. Fotó: behir.hu

 

A rendezvényen többek között beszédet mondott a térség országgyűlési képviselője, aki hangsúlyozta, hogy az idősek közösségi élete meglehetősen aktív, hiszen ezúttal is több mint négyszázan érkeztek az eseményre. Herczeg Tamás arról is beszélt, hogy a kormányzat még a nehéz időkben is kiemelten kezeli a nyugdíjasok helyzetét.

– Annak ellenére, hogy az élelmiszerek inflációja bizony nagyon magas, azt remélhetjük, hogy talán sikerül a nyugdíjasok életszínvonalát is nagyjából megtartani, ez is fontos, mint egyébként az is, hogy az idősek közösségben lehessenek és a család részben számíthasson rájuk és ők is számíthassanak a családra – fogalmazott.

Az eseményen a megyei nyugdíjas egyesületek szövetsége ajándékcsomagokkal ismerte el a legaktívabb önkénteseket, akik önzetlenül segítik a szervezet munkáját, és igyekeznek az idősek számára méltó nyugdíjas éveket teremteni. 

További programok »

FEL