25. születésnapját ünnepelte a megyei nyugdíjas egyesületek szövetsége

2021. október 4. 11:05 | Erdei-Kovács Zsolt

A CsabaPark rendezvénycsarnoka örök ifjakkal telt meg a közelmúltban. A ’majd félezer résztvevő az Őszutó Fesztiválon tette tiszteletét, s ha már ott voltak, akkor egyúttal az idősek világnapját is megünnepelték.

Az eseményt a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége szervezte, méghozzá abból az indíttatásból, hogy fennállásának 25. évfordulóját is megülje. Az egész napon áthúzódó programsor egyik meghatározó eleme az ötödik alkalommal megszervezett kolbászolimpia volt. Összesen 21 csapat versengett és azt a tényt több forrás alapján is megerősíthetjük, hogy mindenki nyert. Ha mást nem is, értékes és vidám élményeket. A jó kedv és jó hangulat nagyjából (délelőtt) 11 órakor hágott a tetőfokára, amikor az előmelegítést végző Petneházi Géza zenész örökzöld dallamait követően Alex Tamás táncdalénekes lépett színpadra.

A rendezvénnyel összefüggésben mégsem őt, hanem Szrenka Pálnét kérdeztük. A megyei szövetség elnöke úgy fogalmazott, a cél a közösségépítés, hiszen csodálatos közösségeik vannak. A tagszervezeteik révén összesen több mint 8000 tagot számlálnak, a szombati eseményen több mint 40 helyszínről közel 500-an voltak jelen. – Büszke vagyok a nyugdíjasokra, mert ez a korosztály összetartó, aktív közösséget alkot – hangsúlyozta, kiemelve: nagyon fontos a személyes találkozás, a beszélgetés, ezt semmi sem pótolhatja. A kolbászolimpiáról szólva azt emelte ki, hogy nagyon nagy sikere van, s szakértő zsűri értékeli a készítményeket.

Alex Tamás táncdalénekes lépett színpadra

 

Hajduk Zoltán a Gyulahús Kft. kolbászüzemének vezetője kérdésünkre kifejtette, hogy tízes skálán tízesre értékeli a csapatok teljesítményét, mert egyrészt szuper a hangulat, másrészt pedig mindenki a saját fűszerkeverékét, a saját receptjét hozta. Abban az egyben biztos, hogy a jelenlévők kevés borsot használnak, hiszen az a jellemző a gyulai változatra jellemző – tette hozzá a zsűri nagytiszteletű elnöke. Mint mondta, a higiénia, a munkafegyelem, a technológia mind csillagos ötös. – Olyan kolbászokat kóstolhat, amelyek közül mind igazi világsiker lenne – mondta.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő kerékpárral, sárguló levelekkel a zakója belső zsebében érkezett. Mint utóbbi momentumról szólva ismertette, ahogyan a levelek egyre színesebbek lesznek így októberben, őszidőben, úgy az idős emberek emlékei is egyre színesebbek lehetnek az idő múlásával. Egyre színesebbek lehetnek, ha van mit megélniük, hogy ha nem csak az éveket az életnek, hanem az életet az éveknek szemlélet alapján tudunk gondolkodni – fűzte hozzá.

A 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot novemberben folyósítják minden nyugdíjas számára

 

Kiemelte, a kormányzati, országgyűlési döntések kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot minden nyugdíjas megkapja. – Kormányzati, szociálpolitikai szakemberekkel nem egyszer folyt beszélgetés, tárgyalás arról, hogy ezt minden érintettnek meg kell kapnia és a nyugdíjprémiumnak ne legyen alsó küszöbe. Nagy öröm, hogy ez így történik és az is, hogy a gazdaság jó teljesítménye okán a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíjat megkaphatják 2022-ben, tehát nem hétről-hétre épül vissza, hanem egyben folyósítják majd a teljes összeget – jelentette ki.

– Immár 30 éve fejezi ki a világ a tiszteletet és a köszönetet az idősek felé a világnap alkalmából, Békéscsabán is így teszünk évről-évre – ezt már Szarvas Péter mondta. Úgy fogalmazott, tudjuk jól, hogy a szépkorúak mi mindent tettek, egész életükön át építették a társadalmat, építették az országot. Nagyon sokat köszönhetünk nekik, például azt is, hogy békességben élhetünk hazánkban, Magyarországon, Európa közepén, jó egészséget és minden jót kívánok nekik – tette hozzá végül a városvezető.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL