Négy baleset, egy könnyű, három súlyos sérült

2018. január 11. 09:31 | behir.hu

Eleken, Orosházán és Békéscsabán helyszíneltek a rendőrök. Békés megyében 2018. január 10-én négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Elek külterületén, 6 óra 30 perc körül személygépkocsi kerékpárossal ütközött, a kerékpáros könnyű sérülést szenvedett. Ugyanebben az időben Orosházán, a Csorvási úton szintén személygépkocsi és kerékpáros ütközött össze, a kerékpáros férfit súlyos sérüléssel vitték kórházba a mentők. Békéscsabán, az Andrássy úton, 9 óra 30 perckor személygépkocsi gyalogost ütött el, 17 óra 30 perc körül pedig a Corvin utcán személygépkocsi és kerékpáros ütközött. A gyalogos és a kerékpáros is 8 napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett.

 

Forrás: police.hu

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL