Mucsi Balázs: A BSZC intézményeiben versenyképes tudást kapnak a diákok

2024. november 6. 14:57 | Mikóczy Erika

Nyílt napokkal, szülői értekezletekkel, tájékoztatókkal várják a leendő tanulókat és szüleiket a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) intézményei. A pályaorientáció részleteiről a 7.Tv Aktuális című műsorában Mucsi Balázs főigazgatót kérdezte D. Nagy Bence műsorvezető.

 

– Hány helyen zajlanak nyílt napok a BSZC intézményeiben?

– A Békéscsabai Szakképzési Centrumban nyolc intézményünk van, mind a nyolc iskola Békéscsabán található. Az az infrastruktúra, ami ezeket körülveszi, azonban sokkal kiterjedtebb, több mint húsz épületet foglal magában. Jellemzően a nyolc intézmény a szakmák tekintetében nem azonos, mást-mást kínál a pályaválasztás előtt állóknak is. A nyílt napokon bejönnek az iskola épületébe, beleszippantanak az intézmény levegőjébe – sok esetben ez szó szerint értendő, hiszen aki szakácsnak, péknek, cukrásznak készül, a Zwack iskolánkban akár már az utcáról érzik az illatokat, érzik, hogy jó helyen járnak. Akik pedig például a különböző mechatronikai feladatok környékén szeretnék megtalálni a jövőjüket, a nyílt napokon is érezhetik akár a műhelyek speciális illatát.

 

– Miért olyan fontosak ezek a pályaorientációs alkalmak?

– A pályaorientáció fontos célja, hogy minden diák találja meg a saját útját akkor is, ha nem hozzánk jön, bár számos területen nagyon jó alternatívákat nyújtunk. Szeretnék, hogy megtalálják a helyüket és sikeresek legyenek azok a fiatalok, akik a jövő gazdaságát, a jövő társadalmát építik majd. Ezért mi különböző eseményeket szervezünk, amelyek egyrészről bemutatják a szakmákat, a lehetőségeket. A kamarával karöltve próbáljuk személyre szabottan felderíteni, hogy miben tehetséges az adott jelentkező, a pályaorinteáció során bemutatjuk a szakmákat, és felvázoljuk a karrierívet: hogy honnan, hová lehet eljutni az adott területen. Megtudhatják azt is, milyen felsőoktatási intézményekkel működünk együtt, hova tudnak innen továbbmenni.

 

– Mennyi diák jár a BSZC nyolc intézményébe?

A Békéscsabai Szakképzési Centrumba járók száma ismét bővült, a felnőttoktatással együtt több mint 7500 diák jár az intézményeinkbe – soha ennyi diák nem tanult még a szakképzésben Békéscsabán. A kézzel fogható fejlesztések – épületek, eszközök bővítése – mellett nagyon fontosnak tartottuk, hogy a pedagógusainkat is folyamatosan képezzük, a naprakész tudás növeli a versenyképességünket is. Az is jól látható, hogy az országos szakmai tanulmányi versenyek Békés megyei versenyzőit 95 százalékban a BSZC diákjai adják.

 

 

Hogyan szólítja meg a BSZC a végzős általános iskolás diákokat és a szüleiket?

– Mindenkit másképp, más üzenettel lehet megszólítani. Nekem is pontosan középiskolás gyerekeim vannak ennél fogva is tudom, hogy szülőként mit szeretnék hallani. Azt szeretném hallani, hogy stabil, megbízható jövőképet tud biztosítani az intézmény, ahova gyerekem jár. A diákok felé az az üzenet, hogy a BSZC-ben mi készen állunk, gyorsan reagálunk a változásokra. Abban a pillanatban, amikor lejön egy új fejlesztés az adott technikára, a kollégáim első kézből, az adott cégtől kapják meg azt a képzést, ami a legmodernebb, és ők már ezt adják tovább. A gyerekeknek nagyon jó hívó szó az Erasmus program is – közel, s távolban nálunk van a legtöbb lehetőség külföldi gyakorlatra utazni és így bővíteni a tudást. Közel háromszáz diákot és tanárt küldünk ki Spanyolországtól Franciaországon és Olaszországon át a skandináv országokig számos helyre. De van iskolai kapcsolatunk például vietnámiakkal is, voltak diákjaink innen úgy 6000 kilométerre Vietnámban, és onnan is jöttek hozzánk. A nagyszülők számára pedig lehet az is hívó szó, hogy vannak olyan intézményeink, amelyek már az ő korukban is bejáratott, jó iskolák voltak, és ma is jó színvonalon oktatnak.

 

– Mi a helyzet a továbbtanulókkal?

– A technikumi szint olyan lehetőségeket nyújt nálunk, amit képzés tekintetében Magyarországon más nem nyújt, mint ez a rendszer. Aki technikusi vagy okleveles technikusi képzésben részesül, annak a szakmai érettségije lesz az ötödik választott tantárgy. A technikusi vizsga alapból emelt szintű érettséginek minősül, innentől, ha valaki jó a szakmájában, az nagyon jó jegyet visz tovább emelt szinten. Ha bejut a felsőoktatásba, további kompetencia területeket tudnak be, amelyek krediteket jelenthetnek.  Rengeteg lehetőség közül választhatnak a nálunk tanuló diákok. Számos együttműködő partner áll mellettünk egyébként a felsőoktatásban, jelen pillanatban azon dolgozunk, hogy ne csak magyar, hanem külföldi egyetemekkel is együttműködjünk, hogy még jobban kitáguljon a világ a diákjaink számára.

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL