Mindenre fény derült – elkészültek a darabok, zajlanak az olvasópróbák

2018. március 23. 14:55 | behir.hu

Csütörtökön este elkezdődött az V. Bábos Drámaíró Verseny. A téma az 1958-as Békés Megyei Népújság hasábjain bújt meg, címe: Divat Sári tanácsadója.

Péntek reggel 8 óra előtt mind a három író elküldte egyfelvonásos írását. A reggeli sorsolás után már azt is kiderült, melyik rendező kinek a darabjával és melyik színészcsapattal dolgozhat a következő 48 órában. Lázár Helga Berg Judit: Őrangyalok című drámáját, Somogyi Tamás Szabó Borbála: Mit vegyek fel? című egyfelvonásosát, Rumi László pedig Tasnádi-Sáhy Péter: VIVIKEKE című darabját viszi majd színre.

Folyik tehát a munka, zajlanak az olvasópróbák, bábok kerülnek elő a raktárakból, délután már jelmezeket válogatnak. Lassan körvonalazódnak az elképzelések, kirajzolódnak a díszletek, formálódni kezdenek a karakterek.

Izgalmas órák következnek. Vasárnap 15 órától pedig 3 előadásra várja a Békéscsabai Napsugár Bábszínház és az V. Bábos Drámaíró Verseny résztvevői a közönséget. Akkor érkezik majd a zsűri is. Ők már megkapták az elkészült drámákat, a bemutatók után pedig a kész előadásokat is értékelik majd.

A zsűri tagjai: Gabnai Katalin – drámatanár, színikritikus; Sramó Gábor – a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatója, rendező; Jászay Tamás – kritikus; Zalán Tibor – Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő, író, dramaturg, pedagógus, egyetemi tanár; Kiszely Ágnes- a kecskeméti Ciróka Bábszínház igazgatója, rendező.

 

Forrás: Békéscsabai Napsugár Bábszínház

 

További programok »

Kultúra

Százszorszép Ovi Galéria újabb szépségekkel

A békéscsabai Százszorszép Művészeti Bázisóvodában olyan gyermekléptékű Ovi Galériát alakítottak ki, ahol megismerkedhetnek az óvodások a helyi alkotóművészek munkáival, és a művészi vénával megáldott óvodapedagógusokéval is. A napokban Tóth Ágnes óvodapedagógus nemezmunkáiból állítottak össze tárlatot.
17:07
FEL