Újra Bábos Drámaíró Verseny: Kezdődjék a játék!

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház ötödik alkalommal hívja játékra a bábosokat: írókat, rendezőket és színészeket 2018. március 22. és 25. között. Az V. Bábos Drámaíró Versenyen ezúttal a határon túli magyar bábszínházaké lesz a főszerep, a téma pedig az újratelepítésének 300. évfordulóját ünneplő Békéscsaba történetéből kerül majd a játszók elé – írja a a bábszínház közleménye.

A verseny 2018. március 22-én, csütörtökön este, 17:30-kor kezdődik. Itt húzzák ki a verseny témáját, mely körül zajlanak majd az események a következő három napban. Ebben az évben az elmúlt évtizedekben megjelenő helyi lapok március 22-ei cikkei közül kerül ki a téma, melyből később a három író egy éjszaka alatt színdarabot alkot. A megnyitón a Békéscsabai Napsugár Bábszínház A kőszív című előadását láthatja majd a közönség.

A megnyitót követően az írók elvonulnak, hogy 12 óra leforgása alatt megírják egyfelvonásos bábdarabjaikat. Idén Berg Judit, Szabó Borbála és Tasnádi-Sáhy Péter vállalta a kihívást. Csütörtökön este sorsolják ki azt is, hogy melyik színészcsapat, melyik író munkája alapján kezd el dolgozni.

Péntek reggel megismerhetjük az elkészült darabokat és az is kiderül, hogy mely rendező kinek a darabjával és melyik csapattal kezdi el a munkát. Az V. Bábos Drámaírón Lázár Helga, Somogyi Tamás és Rumi László lesznek a rendezők.

A színészcsapatok most a Békéscsabai Napsugár Bábszínház színészei mellett a szatmárnémeti Harag György Társulat Brighella Bábtagozata, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház és társrendezőként a zalaegerszegi Griff Bábszínház bábszínészeinek részvételével állnak majd össze.

A csapatok ezután versenyt futnak az idővel, éjt nappallá téve halmozzák az ötleteket, és próbálnak beleférni a térbe és a rendezői koncepcióba. Feladatuk továbbá, hogy mindhárom darabhoz bábokat, bábos kellékeket készítsenek, így a műhelyek is 24 órás készenlétben állnak. A fesztivál igazi különlegessége a nyilvánosság, a színházi függönyök nem rejtenek el semmit. Az érdeklődők a próbafolyamatot is végig követhetik, így az olvasópróbától az utolsó tapsig részesei lehetnek az előadások születésének.

A kész előadásokat a közönség március 25-én, vasárnap 15 órától tekintheti meg az Sík Ferenc Kamaraszínház színpadán. A záróeseményen az előadásokat követően, a zsűri döntéshozatala alatt a Rokodál zenekar játszik majd. Hozzájuk csatlakozik Hajtmann Ildikó, aki idén a Békéscsabai Napsugár Bábszínházzal egy napon vehette át a Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetést.

A versenyről idén is folyamatosan érkeznek majd a hírek a legnépszerűbb közösségi oldalon és a bábszínház honlapján Varga Tamás blogírónak köszönhetően. Az anyagokat a Gyermekszínházi Portál is közzéteszi. A szervezők reményei szerint a vasárnapi bemutatók előtt pedig a közönség kézbe veheti azt a kiadványt, mely tartalmazza a drámákat is.

A rangos szakmai zsűri a következő díjakat adja ki 2018-ban: A legjobb színésznő, A legjobb színész, A legizgalmasabb férfi karakter, A legizgalmasabb női karakter, A legjobb rendező, A legjobb dráma.

A nézők a helyszínen szavazhatnak a nekik legjobban tetsző előadásra, mely közönségdíjat kap majd.

 

Megosztás:

Címke: , , , , , ,