A legtehetségesebb diákokat díjazták szerdán Békéscsabán

2019. június 8. 14:00 | Gyemendi Réka

Harmadik alkalommal ismerte el az országos versenyeken kimagasló eredményeket elért tanulóit és felkészítő tanárait a Békéscsabai Szakképzési Centrum vezetése. A díjazottak között nem csak a tanulmányi versenyen induló diákok lehettek, hanem azok is, akik például a vendéglátás vagy zene területén nyújtottak kiemelkedő teljesítményt.

Herczeg Tamás az eseményen úgy fogalmazott: nagyon fontos a hazai szakképzés, hiszen csak akkor vagyunk érdekesek a befektetők számára, ha jó szakembereink vannak.

– Egy olyan rendszerben folyik itt a képzés és egy olyan rendszerben gondolkodunk, dolgozunk, amelynek alapvetése, hogy jól felkészült szakembereket bocsássanak ki az oktatási intézmények – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

A BSZC főigazgatója arról beszélt: a 2015-ben létrejött centrum a megalakulását követő évben díjazta először az országos versenyeken kiemelt eredményt elérő tanulókat. Mucsi Balázs kiemelte: akkor már 50 diák és 40 felkészítő volt alkalmas a díjazásra és ez a szám később tovább emelkedett.

– Az idei évben már csak az első négy helyezettet díjaztuk, így végül száz diákot és negyvennégy felkészítőtanárt ismertünk el.

Ugyanakkor a Szakma sztár fesztiválon soha ilyen sikeres még nem volt a békés megyei szakképzés, mint idén. Ráadásul a megyéből egy kivételével, az összes tanuló a mi tanítványunk volt – ismertette a főigazgató.

Mucsi Balázs hangsúlyozta: a fluidum kitermelők, az ácsok, valamint a szépészet területével foglalkozó diákok az országos versenyeken rendszerint kiemelkedő eredményt érnek el. Hozzátette: a centrum tanulói európai- és világmegmérettetéseken is mindig sikeresen szerepelnek.

További programok »

FEL