39. alkalommal rendezték meg a városi versmondó versenyt

2022. április 25. 20:04 | Erdei-Kovács Zsolt

Április 25-én 39. alkalommal rendezték meg a József Attila városi szavaló versenyt, ami egyúttal a Csabai Kulturális Játékok nyitóeseménye is egyben.

A város legfelkészültebb általános iskolás korú versmondói gyűltek össze hétfőn délután Békéscsabán, a Lencsési Általános Iskolában, ahol a gyerekek szakavatott zsűri előtt mutathatták meg tudásukat, felkészültségüket, a versek iránt érzett elhivatottságukat. Összesen 36 tanuló nevezett 9 iskolából; az oktatási intézmények mind a négy korosztályban egy-egy jelentkezővel vettek részt a megmérettetésen. 

Mihálik Ágnes pedagógus 2009 óta vesz részt a szavaló verseny megszervezésében és lebonyolításában. Mint mondta, a két évvel ezelőttihez képest idén kevesebb jelentkező volt, de mindez csupán annak az előzetes szándéknak tudható be, hogy a járványhelyzetre való tekintettel egy iskolából, egy korosztályban egy verselő gyermek regisztrációját kérték. Hangsúlyozta, jó érzés azt látni, hogy milyen sok gyermek van, aki szereti a verseket és a versmondást.

A zsűrinek eddig minden alkalommal nehéz dolga volt, a gyerekek komolyan készülnek azért, hogy a legjobb formájukat hozzák – ismertette.

 

– Ez városunk egyik legpatinásabb kulturális versengése – ezt már Varga Tamás alpolgármester mondta el portálunknak, azt is kifejezve, hogy a József Attila szavaló verseny egészen egyszerűen legendás. Óriási öröm, hogy csillogó tekintetű gyerekeket láthatunk, akik igazán felkészültek, és szakavatott ítészek előtt mutathatják be tudásukat – fogalmazott, kiemelve, hogy ez már évtizedekkel ezelőtt is így történt, s az is lehet, hogy a korábbi résztvevők ma már nagyszülőként kísérték el ide unokájukat.

Botyánszki Boróka (10 éves) megfogalmazta, azért szereti a verseket, mert egyrészt ellazítják, másrészt pedig jó érzés tanulni. Kitért arra, hogy már korábban, első osztályos korában is részt vett ezen a megmérettetésen. Fábián Áron (14 éves) szintén nagyon szereti a verseket. Ő Petőfi Sándor egyik költeményével, a Dicsőséges nagyurak című verssel készült, s azért választotta, mert egy alkalommal, egy színművész előadásában nagyon megtetszett neki. Véleménye szerint a versekkel sok mindent ki lehet fejezni, és bár itt nyilvánvalóan nem a sajátját, hanem más költeményét mondja el, azért ettől ez még az önkifejezés egyik igazán jó eszköze.

 

Galéria

További programok »

FEL