Nehéz úgy írni erről a témáról, hogy az ember ne legyen dagályos, ne csússzon bele érzelgősségbe, esetleg hatásvadászatba, és úgy egyáltalán: hogy valami érvényeset mondjon. Mert mégiscsak a virtuális térben (is) élünk, a nap huszonnégy órájából jelentős időt töltünk (már aki) az online világban. A Facebook nem először állt le, bár a hétfői volt fennállásának eddigi leghosszabb szünete, Mark Zuckerberg vesztett is uszkve 7 milliárd dollárt, amelyet nyilván alaposan megkönnyeztünk. A leállás technikai hátteréről számos helyen olvashatunk, így én most megkímélnék mindenkit az újraközléstől, ellenben megosztanék néhány gondolatot, amelyek tegnap este találtak meg.
Otthon rendszeresen elhagyom a telefonomat. Szerencsére tényleg csak otthon, ez azonban fontos dolgot jelez: szinte mindenhová magammal viszem az egyébként nem szaharai kiterjedésű bérleményben is. Az ember reggel általában nem a különböző hírportálok saját weblapját nyitja meg, hanem jobb esetben az applikációjukat, de még ennél is többször a Facebookra kitett hivatkozások valamelyikére bök rá és olvas el egy-két cikket, ha teheti, mondjuk a kávé mellé. Én saját magamon azt vettem észre, hogy szinte önkéntelenül is folyamatosan a kezem ügyében van a telefon, akkor is, ha mondjuk épp nem egy válaszra várok a Messengeren, esetleg nem a Spotify-on hallgatott albumot folytatom. És az az igazság, hogy ez borzasztó! De tényleg, a minap is magamon szörnyülködtem, és akkor, este 6 körül egyszer csak világszerte hírfolyam-böjtöt hirdetett a "nagy kékség". Persze beindult a konteógyár, és sokan rögtön Orwell nevét kezdték el skandálni (akit Prousthoz hasonlóan szintén sokkal többen hivatkoznak, mint olvasnak), mert hát biztos itt a totális kontroll, a Skynet, azt meg már James Camerontól 1984 óta – hoppá, mégiscsak stimmelne Orwell? – tudjuk, hogy a gépek fel fognak lázadni. De végül nem ez történt: nem érkezett Schwarzenegger fizimiskájú jövőből jövő lövő sehonnan, csak lehaltak a Facebook összes művei.
Fogékony vagyok a nyelvi játékokra, éppen ezért rögtön az jutott eszembe, hogy hétfő este a világ nem kapott enni. Mint ismeretes, a hírfolyam, amely tulajdonképpen a Facebook fő oldala – oda születnek a posztok, megosztások, fizetett hirdetések, etcetera – angol eredetiben a feed nevet kapta. Ez ugye egy folyamatosan frissülő oldal, amely futószalagként hozza az újabbnál újabb tartalmakat. A feed azonban angolul etetést is jelent, innen a kissé talán suta szójáték. Szóval, nem kaptunk enni, de legalábbis úgy csináltunk. Igen, mi, így társadalmilag. Persze volt, aki észre sem vette, de olyan is volt, aki épp egy fontos Messenger/Insta/WhatsApp-beszélgetés közepén járt, és nem igazán lelte kedvét a szünetben. Mert ugye a feed végső soron (és átvitt értelemben) egy szünetmentes táp, ahonnan 0-24-ből érkezik az all you can eat tartalom. És csak néhány óra telt el úgy, hogy közben a Google működött, a hírportálok működtek, a világ működött.
Sok évvel ezelőtt részt vettem egy kezdeményezésben, amely egy úgynevezett netböjt volt. Akkoriban éppenséggel még nem voltak ennyira okosak a telefonok (mondjuk egy-két tulaj sem vette fel a ritmust, de ez más tészta), szóval nem jelentett akkora nagy lemondást a böjt. Mégis, jó néhány nap eltelte után nagyon intenzív élményként éltem/éltük meg a "civilizációba" való visszamerészkedést. Most, amikor naponta elképesztően sok információval találkozunk, melyek nagy százalékban emésztetlenül, reflektálatlanul mennek át rajtunk, szinte elképzelhetetlen lenne egy ilyen netböjtös időszak. Pedig, ahogy a hétfő esti műsorszünet is megmutatta, most mindennél jobban ránk férne, hogy tudatosan is "felbukjunk az árból". Nyilván, minden olyan cikk Janus-arcúnak hathat kissé, amely a Facebook negatív hatásairól papol, majd a Facebook felületein terjed és találja meg a közönségét. Ezt a disszonanciát örömmel vállalom, mert legalább nem marad reflektálatlanul a téma, amelyről egyébként kedves kollégám is legépelte a maga kis dolgozatát.
Summa summarum, akár szándékosság, akár valós technikai problémák álltak a tegnap esti kis üzemzavar mögött, csak annyit üzennék Mr. Zuckerbergnek: több ilyet, tesám!
