Minden az alma körül forgott a CsabaParkban

2018. szeptember 25. 17:05 | Szendi Rita

Mintegy ötszáz nagycsoportos gyűlt össze a CsabaParkban, hogy részt vegyenek az idei Almanapon. Az ötödik alkalommal megrendezett programban játékos feladatokkal hívták fel az óvodások figyelmét az egészséges életmód fontosságára.

 

 

Gyerekzsivajtól volt hangos a CsabaPark kedden délelőtt. A gyerekek hét különböző állomáson próbálhatták ki a különféle játékokat és ismerkedhettek meg az egészséges életmóddal, az állomások között pedig megkóstolhatták a gyümölcsöket is.

– A legfontosabb cél, hogy a gyerekek találkozzanak az egészséges életmódhoz kapcsolódó szokásokkal, az almával, mint hagyományos magyar gyümölccsel és a mozgáskultúrával. Ezt a szemléletet formáljuk az óvodásainkban, de nem csak ezen a napon, hiszen mindez az óvodai élet fontos része – mondta el a Szigligeti Utcai és Kazinczy-lakótelepi Óvoda intézményvezetője, Királyné Egri Mónika.

A térség országgyűlési képviselője köszöntőjében arról beszélt, hogy azok a szokások, melyek gyermekkorban alakulnak ki, az ember egész élete során megmaradnak.

– Gyermekkorunkban kialakul az étrendünk, a szokásaink, amelyek egész életünkre kihatnak. Így abban az esetben, ha minél hamarabb találkozunk a pozitív példákkal, annál inkább biztosak lehetünk abban, hogy az életmódunk egészséges lesz felnőttkorunkban. Az almának annyi jó élettani hatása van, hogy felsorolni is nehéz – fejtette ki Herczeg Tamás.

A rendezvényre a Békéscsabai Gyermekélelmezési Intézmény biztosított közel száz kiló almát az óvodásoknak, emellett a héten a gyermekek menüjébe is beépítik ezt a gyümölcsöt.

További programok »

Itthon

Több millió forintot nyúlt le idős, hiszékeny szomszédja bankszámlájáról egy nő

Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat az Orosházi Járási Ügyészség és vádiratában próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt egy 31 éves büntetlen előéletű pusztaföldvári illetőségű, de jelenleg Ausztriában élő nővel szemben, aki a szomszédját csapta be. A járási ügyészség indítványa szerint a sértett részére okozott kárt is meg kell majd fizetnie.
10:04
FEL