Két egyházi ünnep közé ékelődik, vízkereszt és a húsvéti nagyböjt közé. Míg kezdőnapja mindig január hatodikán van, addig zárónapját az határozza meg, hogy hamvazószerda az évben milyen napra esik. Hamvazószerdán kezdődik a böjti időszak, így az előtte lévő néhány napban megtartott nagy lakomák könnyebbé tették az utána következő visszafogottabb időszakot. Ennek kezdetén azonban van még egy olyan nap melyen felfüggesztik a böjtöt. Ez a torkos csütörtök. Nem véletlen az elnevezés, ugyanis ezen a csütörtökön még utoljára szabad volt elfogyasztani a farsangi maradékot.
A farsang elmaradhatatlan, egyben legismertebb és legkedveltebb étke a fánk. Ezt a finomságot sokféleképpen hívják és többféle fajtája is létezik. Erdélyi elnevezése a pánkó, a Felvidéken siskának hívják, a palócok pampuskának nevezik. Fogyasztása, az újévi lencséhez hasonlóan bőséget és szerencsét hoz a háziaknak. Régen a farsangi időszak a párkeresés időszaka is volt. Ekkor a lányok fánkot ajándékoztak a kiszemelt fiúnak, ha pedig egy pár egy fánkon osztozott, szinte biztosan közel volt az esküvőjük, ugyanis a fánk oldalán körbefutó szalag a karikagyűrűt jelképezte. A farsangi fánk eredetét tekintve több elmélet is létezik. Egyes források szerint Olaszországból származik, tehát Mátyás udvarába, ezzel együtt pedig hazánkba, Beatrix közvetítésével érkezhetett. Egy másik történet szerint Marie Antoinette megunta a palotában tartott farsangi mulatságot és az egyik komornája ruhájában kiszökött és csatlakozott az utcán összegyűlt, farsangot ünneplő sokasághoz. Mindeközben megéhezett, vásárolt egy fánkot egy utcai árustól, ami nagyon megízlett neki. Ezt az árust később a palotába rendelte és alaposan kikérdezte a receptről. Attól kezdve a királyi lakomák részét képezte a szalagos fánk.
Akad azonban még egy humorral átszőtt anekdota is, mely szerint Bécs külvárosában élt egy Krapfen nevű pék, akinek volt egy sikeres péksége. Halála után özvegye vette át a pékség vezetését, aki olyan jól vezette, hogy egyre több vásárlója lett, s város minden pontjáról jöttek reggelente a friss pékáruért. Egy nap azonban valami miatt nem készült el időben a kenyér. Az emberek türelmetlenül toporogtak a pékség ajtajában és bántó megjegyzéseket kiabáltak be a boltba. Ettől Krapfenné annyira kijött sodrából, hogy a kezében lévő kenyértésztát az egyik várakozó fejéhez akarta vágni. A dobás nem sikerült, a tészta rossz irányba repült és belepottyant a tűzhelyen fortyogó zsírba. Így született meg a véletlennek köszönhetően a híres-nevezetes fánk, amely német nyelvterületen az óta is a Krapfen nevet viseli.
Salamon Edina, a Munkácsy Mihály Múzeum néprajzos muzeológusa
