A házasságkötés a közösség egyik leglátványosabb és legnagyobb létszámot érintő eseménye, ami a nászpár életében is sorsdöntő volt. A mulatozás kiemelkedő alkalmán túl a fiatal pár új útra lépésének nyilvánosság előtt való megszentesítését is jelentette. Az esküvő és a lakodalom mindenkori legfontosabb alakjai a házasságra lépők: a menyasszony és a vőlegény.
De hogyan nézett ki a menyasszony és vőlegény viselete egy évszázaddal ezelőtt? A vőlegény ruházata általában fekete színű volt, a népviselet meglétekor az 1950-es évekig a parasztoknál csizmanadrágot, félkemény szárú csizmát viseltek, egysoros zakóval, fehér inggel. A vőlegény fejére fekete kalap került, amelyen díszítésként a menyasszonyi koszorúval azonos művirág vagy rozmaring volt.
A századforduló előtt a menyasszonyi ruha színes volt, majd az első világháború végéig a fekete selyem volt divatban, melyhez a menyasszonyi fejdísz színes művirágokból készült, zöldleveles magas pártával. Ekkor az ara blúzára köldökmagasságban 2 szál rozmaringot is ráerősítettek, amelyek a vállak irányába ágaztak el. (A rozmaring örökzöld növény, a szerelem és a hűség szimbóluma, amely az örök szerelmet jelképezte.) Vállukra keresztbe vetve sálszerű csipkét vettek fel.
Az I. világháború után, az 1920-as években kezdtek a menyasszonyok fehér selyemruhát viselni, tarka virágos párta helyett pedig viaszból készült menyasszonyi koszorút. Csipkesál helyett rövid, majd hosszabb fátylat hordtak a fejükön. Éjfél után néhány asszony és lány felkontyolta az új asszonyt, a selyemruha helyett szerényebb ruhába (menyecskeruhába) öltöztették és a fejére főkötőt vagy kendőt kötöttek. Napjainkra a menyasszonyi viselet egységesen fehér színű lett. Az általában földig érő, modern szabású ruhákat pedig fehér fátyolos vagy virágos fejviselet egészíti ki.
Salamon Edina, a Munkácsy Mihály Múzeum néprajzkutató muzeológusa
