Magyarbánhegyes a Munkácsy Mihály Múzeum gyűjtőterületén fekszik, a lelet a mi gyűjteményünket gazdagítja. A bulla feldolgozása és közlése az Archaeologiai Értesítő hasábjain P. Horváth Viktória régész nevéhez fűzhető. Az alábbiakban az ő eredményeit szeretnénk kivonatosan a helyi olvasóközönség számára ismertetni, illetve az eredeti tanulmányt népszerűsíteni.
Szerencsés módon, az egyértelműen szándékosan félbevágott, két ólomlapból összeillesztett bullának mind párhuzamait, mind keletkezésének történeti kontextusát, sőt még eredeti, ma Rómában megtalálható pecsétnyomóját is ismerjük, így magának a leletnek az interpretációja igen pontosan végezhető el.
A velencei származású II. Pál valódi reneszánsz pápaként szakítva az őt megelőző négy évszázadban használatos bullaábrázolással részben új, a reneszánsz korára jellemző ikonográfiai programmal egészítette ki azt. Az előlapon, valamelyest folytatva a hagyományos ábrázolási módot Szent Péter és Szent Pál alakja tűnik fel, azonban immár teljes alakos, trónon ülő pozícióban. A hátlapon pedig teljes mértékben szakítva a korábbi szokással (mely csupán a pápa nevét ábrázolta), a pápa teljes alakos trónoló képe, az őt körülvevő két bíboros, továbbá a pápa előtt térdelő klerikusok tűnnek fel. A forrásokból tudva levő, hogy ez a kompozíció nem sokkal élte túl II. Pál pápát, utódja IV. Szixtusz már pontifikátusa elején eltörölte azt, visszatérve a korábbi, hagyományos ábrázolási módra. Ebből a szempontból a magyarbánhegyesi lelet rendkívül egyedülálló darab, mellyel megegyező, régészeti kontextusból származó lelet Magyarországon csupán egyetlen ismert. Ez a pécsi székesegyház 1991. évi feltárásakor egy, a főoltár alatt feltárt sírban látott napvilágot és egykor vélhetően az elhunyt pályafutásához kötődő oklevelet hitelesíthetett. Éppen e bulla alapján a sírban fekvő elhunytat Jannus Pannoniusszal azonosították, aki királyi követként többször is megfordult II. Pál udvarában.
A magyarbánhegyesi bullát előkerülési környezete miatt azonban jóval nehezebb kontextusba helyezni. Feltételezhető, hogy a bulla egy, a középkori bánhegyesi vonatkozású pápai engedélyre lehetett felfüggesztve, és talán összefüggésbe hozható a 15. században már bizonyosan létező egyházzal, ugyanakkor erre közvetlen bizonyítékunk nincsen. Mindazonáltal bizonyos, hogy a bulla félbevágása az eredeti oklevél hatályának elvesztésével hozható összefüggésbe, azonban utóélete, valamint földbe kerülésének körülményei jóval nehezebb rejtvénynek bizonyulnak. P. Horváth Viktória a nyugat-európai szakirodalom ismeretében azonban kimutatta, hogy a megrongált, érvényüket vesztett ólombullákat eltérő funkcióval tovább használhatták például súlyként vagy bajelhárító, szerencsehozó amulettként. Ebből kifolyólag feltételezhető, hogy a bánhegyesi ólombulla földbe kerülése is a tárgy másodlagos rendeltetésű használatával hozható összefüggésbe.
P. Horváth Viktória a magyarbánhegyesi bulláról szóló tudományos, de igen olvasmányos tanulmánya a 2020 folyamán megjelent Archaeologiai Értesítő 145. számában olvasható.
Fülöp Máté régész
