Mértékkel kell enni, és sok folyadékot fogyasztani

2018. december 29. 10:30 | behir.hu

Nem kell lemondani az ünnepi fogásokról, de mértékkel kell enni, és sok folyadékot kell fogyasztani a súlyfelesleg elkerüléséért – közölte Somogyi-Kovács Anita dietetikus.

A szakértő azt mondta, tejföl helyett joghurtot, fehér kenyér helyett pedig teljes kiőrlésű kenyeret javasolt enni, továbbá fontos a mozgás ilyenkor is. Felhívta a figyelmet, az alkohol dehidratáló hatású, ezért érdemes minden pohár után 2-3 deciliter vizet is inni. A koktélok helyett, amelyek akár 700 kalóriát is tartalmazhatnak, inkább száraz, fehér bort vagy pezsgőt igyunk – javasolta.

 
Forrás: hirado.hu

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL